1984. május 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
181
, lásával kapcsolatos többlet feladatok hiánya, másrészt nincs éjszakai műszak. Az egészségügyi szakdolgozók irányitását az intézeti vezető főnővór - mint a főigazgató ápolási helyettese - teljeskörü munkáltatói joggal végzi /kinevezés, fegyelmi stb./. Az ápolás irányitási feladatait a kórházban az osztályvezető ápolónőkön keresztül, más telephelyeken helyettesei segitsógével végzi. Szakdolgozóink munkahelyi szociális körülményei osztályonként változóak, de legtöbb helyen nem kielégítő, mert ' az ágyszóm növelés az egészségügyben, - igy intézményünkben is - elsődleges feladat volt, ezt nem követte a szociális helyiségek arányos fejlesztése, sőt azt sokszor annak megszüntetésével bővitették. Az elmondottak ellenére szakdolgozóink munkája úgy a szakmai megítélés, mind a lakossági vélemény szerint jónak mondható, sőt egyes osztályok szak- fo dolgozói munkájukkal és magatartásukkal magasan kiemelkednek /intenzív osztály, sebészet, traumatológia, onkoradiológia, IV. belgyógyászat/. Intézményünk fejlesztését a főváros egységes egészségügyi f ellátását figyelembevóve tervezzük. Kórházunk Észak-Pest egészségügyi ellátásának egyik - de legnagyobb - láncszeme. Tudjuk, hogy a főváros jobb, komplex egészségügyi ellátása i ma már csak úgy lehetséges, ha olyan területi egységet alakifa. tünk ki, amelyekben az adott egészségügyi intézmények, a meghatározott általános és speciális feladatok ellátása tekintetében kitudjuk elégíteni a lakosságot. E feladatok biztosítását, jövőbeni fejlesztéseket - az eszközök, műszerek, áMl i gyak hatékony felhasználása érdekében - az ellátási területek /és nem egyes intézmények/ igényének figyelembe vételével \ kell megtervezni és végrehajtani. Ennek alapján Észak-Pest lakosságának megnyugtató mennyiségi ós korszerű ellátása csak abban az esetben biztositható, ha számolhatunk egy uj kórház e térségben történő mielőbbi megépítésével. Ez nem változtat azon a helyzeten, hogy-a Weil Emil Kórház jelenlegi to állagát figyelembe véve - az intézet rekonstrukciójára és fejlesztésére sor kerüljön. ^ Intézményünk fejlesztésénél figyelembe kell venni, hogy a kórház épületei - 2 kivételével - nem egészségügyi célra ___0_____^ J tt 10 - 8 - k° ^