1984. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
202
r „ i Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának f|j| Igazgatási Főosztálya Tárgy; Javaslat Kés Károlyról sétány elnevezésére. Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A Magyar Építőművészek szövetségének kezdeményezése alapján a XIV. ker. Tanács Vógrehajtó Bizottsága javasolja, hogy a Népköztársaság útja XIV. ker. Hősök terétől a XIV. ker, Május 1. útig terjedő szakaszának nevét - születésének loo. évfordulójára emlékezve XIV. ker, Kés Károly sétány elnevezésre változtassa meg a t. Végrehajtó Bizottság. A javaslat indokolása : H 1. Kos Károly (Temesvár, 1883. december 16- Kolozsvár 1977. augusztus 25.): romániai magyar építész, iró, politikus, könyvkiadó, grafikus. A budapesti műegyetemen l9o7-ben szerzett diplomát. Tervező munkájában az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett , felhasználni. A legjelentősebb épületei: Ébudán a református parókia és imaház (lSoG-l9o9), Zebegényben a római katolikus templom (I9o0-l9o9), a budapesti Állatkert épületei (19 o9-1o), a budapesti Városmajor utcai iskolakomplexum (l9lo), a sepsiszentgyörgyi székely Nemzeti Muxeum 1911-12), a kispesti munkás- és tisztviselőtelep központja (1912-13) stb. I Több művészeti ág területén fejtett ki jelentős tevékenységet, a kultúrtörténet nemcsak mint építészt,-hanem mint irót, grafikust is számon tartja. Legjelentősebb irodalmi müvei; Varjú Nemzetség (1925), Az ürszágépitő (1934) c. regény...i, Budai Nagy ..ntal c. színmüve (1935). i lói a -