1983. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
I'. 11 -s —• I—I--------——I-I—I • ' — ■ 111 II 1 r i i j- 5 galom mellett, az állami telekkinálat' felé fordulnak. Az igények alakulását vizsgálva, minden évben túljelentkezés volt tapasztalható, de ennek aránya a meghirdetett telkek számához viszonyítva fokozatosan mérséklődött. 198o-ban ötszörös, 1982 -ben kétszeres volt a jelentkezők száma. Az elutasítások aránya 78 %-ról 52 %-ra csökkent. Általában nagyobb érdeklődés mutatkozott a budai telkek Iránt, kisebb a pesti, peromkcrlUeti telitekre. /Az is előfordult, hogy egy-egy telekre nem volt jelentkező. / Ezt ellensúlyozandó a Fővárosi TanácB a pesti telkek tartós használati dijából 1982. elejétől 3o % engedményt adott. Ez az intézkedés a jelentkezésekben mutatkozó területi eltolódást kedvezően ellensúlyozta./4.1.táblázat/ Az állami telkek iránti igények meghatározásához az 1982. december 31-ig elutasított igények számából /21oo/ indultunk ki és növekvő ütemü egyedi magánerős épittetői tevékenységgel számolva, 1985-ig még további 45oo-48oo uj igénylőt vet1 tünk számításira. Ilyen módon, - azt is figyelembe véve, hogy a telekigények szakaszosan lépnek fel és folyamatos ellátás mellett is újra képződnek, - a tervidőszak 1983-85 közötti Időszakára 66oo~69oo telekigénylő konkrét Igényének a kielégítését tervezzük. /4.2.táblázat/ A telek-ingatlanfoigalml adatokból arra következtetünk, hogy ugyanezen időszak alatt az államival lényegében azonos nagyságban várható a magántelkek beépülése. A toldalék és ráépítésből, átalakításból:, stb. származó, önálló teleldgény f nélküli magánlakásépités az éves eredményeket továbbra is kiegészíti. Az állami épités csökkenésével és a különböző ösztönző, támogató kezdeményezések együttes hatására az egyedi magánerős épités a VII. ötéves tervben feltehetően növekedni fog. Számitásaink szerint évente mintegy 4ooo egyedi magánerős lakás felépítésére jelentkezik épitési készség, amelyből 15-2o % toldalék-, vagy ti ráépítéssel realizálódik. Ez időszakban a magán-ingatlankinálat tartalékai még nem merülnek ki, igy évenként 16oo-17oo uj állami telekigénylővel számolunk. /3.1, - 3.3. táblázat/ 7 \ ii 1 m\ ^ I ___________________ | E I