1983. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
238
j"* n —— 1 l 1 ** ( A lakóépületek ujabb állagromlásának megelőzése érdekében fokozott hangsúlyt kap a karbantartási feladatok folyamatos ellátása. Ennek megvalósításában az eddigieknél nagyobb szerepet kell szánni a lakosság bevonásának. A lakóházfelujitási és karbantartási feladatok meghatározásánál figyelembe kell venni az állami lakóépületek elidegenítéséből várhatóan bekövetkező megváltozott helyzetet, A városrész rekonstrukciók és rehabilitációk ütemének fokozásából/továbbá az előző két tervidőszakban az alacsony szanálási igényű épitési területek felhasználásából következően számolni kell a szanálások és a költségek jelentős növekedésével A tervidőszak alatt 65-7o ezer lakás felujitását indokolt tervezni, melyből 27-3o ezer az elmaradt felújítások csökkentését, 38-4o ezer az időszerű felujitási szükségletek folyamatos kielégítését biztosítja. Ezen belül uj tipusu feladatként jelentkezik a házgyári lakóházak időszerűvé váló felujitása. A VII, ötéves tervidőszakban az állami erőből - csökkenő számban - épülő lakásokat az eddiginél nagyobb arányban kell rehabilitációs, rekonstrukciós területeken felépiteni, illetve az ilyen okból lebontásra kerülő lakások pótlására forditani. Y Az egészségügyi ellátás fejlesztésében fő feladat a kórházak és rendelők korszerüsitése, az ágyösszetétel tényleges szükségleteknek megfelelő alakítása, a gép- műszerezettség növelése, diagnosztikai és intenziv osztályok létesitése utján a működési feltételek javitása. A fővárosban működő egészségügyi intézmények fejlesztését és hasznosítását a felügyeleti hovatartozástól függetlenül, egységes rendszerben kell szervezni. I IhHhÍ Elsődleges feladat a VI. ötéves tervidőszakban megkezdett át■ húzódó kórházi rekonstrukciók és pavilonépitések befejezése. | _ ________________________^______________________________ J