1983. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
14
képességükben súlyosan károsodott testi, illetve a nem foglalkoztatható szellemi fogyatékosok ellátásában növelni kell a családok szerepét, amelyet kedvezményekkel is indokolt támogatni. Folytatni kell a mozgássérültek számára alkalmas lakások építését, illetve a magánerős kezdeményezése!; tanácsi eszközökkel (telek, közmüvesités, pénzbeli hozzájárulás) való támogatását. A cigánylakosság életkörülményeinek javítását, beilleszkedésük elősegítését lépcsőzetes lakáshoz juttatással, a családgondozási hálózat célirányos tevékenységével kell elsősorban támogatni. A felnőtt oktatás kiszélesítésével el kell érni, hogy csökkenjen az irni-olvasni nem tudók, a fél-analfabéták száma. A gyermekkoruak képzésével pedig meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a cigányság uj generációi a magasabb képzettséget igénylő munkaterületeken is elhelyezkedhessenek. Szociál- és népességpolitikai céljaink egyaránt indokolják a sokgyermekes családok lakásjuttatásban való kedvezményezett kezelését. Az állami lakásépités, illetve lakásgazdálkodás során a szociális bérlakás arányának növelésével fenn kell tartani azt a tanácsi kötelezettségvállalást, amely ezen családo> kát a jelentkezéstől számitott egy éven belül lakáshoz juttatja. A fiatal házasok, pályakezdő fiatalok mielőbbi lakáshoz jutása érdekében a fokozatosság elvét kell érvényesíteni. Kedvezmények adásával, igényjogosultság megszerzése esetén a nagyobb lakás biztosítására vonatkozó tanácsi kötelezettségvállalással csökkenteni kell az átmeneti lakástól való idegenkedést. Indokolt folytatni a garzonházak építését. fh ■m m ™ 1 i ■*g 11 i »- 11 -