1983. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

292

r- 15 ­IV. A személyzeti munka irányitása, az apparátus káderhelyzete A Végrehajtó Bizottság rendszeresen foglalkozik az apparátus személyzeti- és kádermunkájával, valamint beszámoltatja az ágazatokat is ezirányu tevé- , kenységükről (művelődés, egészségügy, IKV). Apparátusunk létszáma 1983. január 1-én 154 fő a tisztségviselőkkel együtt. A dolgozók 73 %-a nő, (27 %-a férfi) 30 % törzsgárdatag, 29 % párttag, az átlag életkor 38 év. Az egyéb adatokat a 14. sz. melléklet tartalmazza. Az V. ötéves terv második felében igen nagy gondot jelentett, hogy a kerület gyors fejlődésével - igy a megnövekedett munkával - nem nőtt arányosan az apparátus létszáma, sőt ez időszakban létszámcsökkentést is végre kellett hajtani, így igen kedvezően hatott, hogy a Fővárosi Tanács végrehajtotta a kerületek közötti létszámarányositást, melynek során 16 fős létszámfejlesz­tést biztosított számunkra. Ez a létszám lehetővé tette, hogy dolgozóink rend­kivüli megterhelésén enyhíteni tudjunk. Osztályvezetőink politikai, szakmai képesítése megfelelő. A rendszeres to­vábbképzéseken részt vesznek. Az elmúlt két évben három olyan osztályve­zető ment nyugdíjba, akik több évtizedes tanácsi gyakorlattal rendelkeztek. Utánpótlásukat belső előléptetéssel tudtuk biztosítani. Osztályvezetőink több­ségükben színvonalas munkát végeznek, átérzik munkájuk politikai jelentősé­gét, a hármas követelménynek megfelelnek. | Ügyintézőink közül 36-nak van egyetemi, illetve főiskolai végzettsége. A fel­sőfokú végzettségűek száma az utóbbi időben nőtt. Mindössze 6 személy van aki nem rendelkezik a munkaköréhez előirt végzettséggel, azonban 10-30 éves tanácsi munkaviszonnyal szerzett szakmai gyakorlatuk biztosítja munká­juk színvonalas ellátását. Jelentősnek tartjuk, hogy az ügyfelekkel való fog­lalkozás kulturáltsága emelkedő színvonalú. A munkafegyelem megfelelő, de az ellenőrzés fokozását tovább kell erősíteni. Fegyelmi felelősségrevonásra ff a beszámolási időszakban 4 esetben került sor. Nehezíti körülményünket az utóbbi években erősödő fluktuáció. Az elmúlt 5 évben 104 fő lépett ki apparátusunkból. Ebből nyugdíjba ment 17, minősé­gi cserét 12 esetben kezdeményeztünk (13, sz. melléklet). A kilépők többsége csak néhány éves tanácsi munkaviszonnyal rendelkezett, főként nem tanácsi szerveknél helyezkedtek el. E negatív tendencia fő oka­it a következőkben látjuk: kedvezőbb anyagi lehetőségeket találtak; az ügy- félfogadással járó feszültségeket nem bírták; jobb munkaidőbeosztással járó munkahelyre mentek. Különösen nehéz bizonyos végzettséggel rendelkező szakemberek megnyeré­se tanácsi munkára. így jogászokat, mérnököket, pedagógusokat, számvite­li szakembereket nehezen tudunk találni. Pozitívan értékeljük, hogy az átszervezés miatt senki nem lépett ki, s ja­nuár 1-én változatlan káderállománnyal alakítottuk ki az uj szervezetet. fl ___________fi_______ÍJ r ^ —— * i ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom