1983. május 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

131

jó ping-pongozó- játszóhelyek lehetnek, később na­gyobb szabású szabadidőközpont veheti át - magasabb szín­vonalon - az árkádok egy részének addig betöltött szerepét. Az ellátó intézmények elsősorban a három gyorsvasúti meg­állóra, illetve azok közelébe települnek, ezzel kirajzol­ják a lakónegyed három központját, melyek közül a közép­ső - részben a kavicsbánya tóval való kapcsolatteremtés lehetősége révén is - a főközpont szerepét töltheti be - ide kívánkoznak a legfontosabb, illetve egyedüli középfo­kú intézmények is.- Zöldfelületi rendszer A tervezési terület zöldfelületi rendszere hálózatként szövi át a lakásépítési területet. Elválasztja egymástól a különböző funkciójú területi elemeket, ugyanakkor mint összefüggő váz összekapcsolja az egyes területrészeket. A zöldfelületi rendszer nagyjából észak-déli és kelet­nyugati irányban egyaránt kialakul, igy biztosítja a terü­let átlevegőzósét, lehetőséget ad a zöld környezetben hosz- szabb sétára, és elősegíti, hogy a zöldfelület elemei kon­dicionáló hatásukat ténylegesen kifejtsék. Az intenzív beépítésű területen lakótömbökön belül lakóker­tek jelennek meg. A lakókertekben javasoljuk kisebb gyerme­kek részére játszóhelyek, felnőttek számára pihenőhelyek kialakítását. Az alacsony intezitású területen a lakókertek a magóntelke- ken alakulnak ki. A lakóterületi egységeken belül a zöldfelületi hálózat ré­szét képező területen igényesebb játszó-, sport-, és pihe­nőhelyeket lehet elhelyezni, továbbá olyan létesítményeket, melyek a munka utáni szabadidő hasznos eltöltését teszik le­hetővé. A közkertekben elholyezhetők kisebb fedett sport­424 I------ I 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom