1983. április 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

88

- 19 ­» tv A felülvizsgálat 15 beruházásunkra terjedt ki- összes kiviteli érték lo,145 millió forint - melyből 13 esetben változatlan tartalommal történő folytatást, két munkánál leállítást, illetvo halasztást javasoltunk az illetékes társszakigazgatási és banlcszorvekkel egyetértésben. Javaslatunkat a Minisztertanács által kirendelt Bizottság jóváhagyta. Az 1977. évi VI,Jürvény előírása értelmében lo vállalatunk- közüzemek - VI. ötéves vállalati fejlesztési tervét előre megadott szempontok szerint összeállítottuk és jóváhagyásra előterjesztettük, A Végrehajtó Bizottság 1901. junius 3.-án- a törvény megjelenését követően először - a terveket meg­tárgyalta é3 tudomásul vette, kiemelve a szinttartási tevé­kenység fontosságát. A VI. ötéves terv első két évében vállalataink az előírásnak megfelelően növelték az V. ötéves tervhez viszonyítva ez irányú ténykedésüket, ugyanis mig 198o-ban 652 millió forintot használtunk fel szinttartásra, addig 1981-ben 845 milliót, 1982-ben I.I06 millió forintot. Fejlesztési tevékenységünk összefügg agglomerációs kapcsolata­inkkal. A Budapest körüli agglomerációs övezet 13 településének 1 „ vízellátását biztosítjuk a fővárosi vízbázisról, illetve vízhálózatról. A Szentendrei és a Csepel szigeteken, ahol a fővárosnak jelentős vízbázisai vannak, további települések vízellátására van lehetőség, mig az egyéb környéki települé­seken /döntően a budai területeken/' csak a megyei érdekeket 1 fc I 7 szolgáló alaplétesitmények /hálózat, tároló/ fejlesztése után képzelhető ol uj községek bekapcsolása, illetve a jelenlegi vizátadás növelése. A fővárosi csatornahálózaton 3 község szennyvizeit fogad­juk, és megteremtettük további 9 település csatornahálózati csatlakozásának feltételeit. % [tó ___________________________________Jj —s . ___________________________ I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom