1983. április 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

339

a Szabadság-hid felújítását. A megvalósított jelentősebb utfelujitási munkákat a 7/a sz. melléklet tartalmazza. A rendelkezésre álló pénzügyi esz­közök elsősorban a mintegy 85o km hosszúságú fő- és tömeg­közlekedési úthálózat megfelelő állapotban tartását, illetve kismértékű korszerüsitését tették lehetővé. A mellókuthóló- zaton általánosságban a szintontartás volt biztositható. A közutak építése, fenntartása a közutakon végzett munkák szabályozása, ellenőrzése vonatkozásában az időszakban több jelentős intézkedés történt. így pl.:- 1976. évben - a kísérleti építések tapasztalatai alap­ján - beindítottuk a peremkerületek földútjainak kiépí­tési /tolajstabilizáció + aszfalt kopóréteg/ prograin­, jót. Ennek keretében 224 utca burkolata épült meg, 117,5 km hosszban, és 662 ezer ni2 területen,- kísérleti jelleggel útpályaszerkezeteket építettünk pornyés kötőanyag felhasználásával,- 1982. évben a Hulladékhasznosító Műben keletkezett salak felhasználásával építettünk kísérleti utat,- a járdaépítési program keretében a peremkerületekben mintegy 6oo km hosszú járda épült,- megszerveztük az útfelügyelői tevékenységet a fővárosi ós kerületi szinten,- bevezettük a túlsúlyos jármüvek mérlegeléssel történő helyszíni ellenőrzését, ill. engedély nélkül közlekedő jármüvek üzembentartóinak bírságolását,- rendszeressé tettük a közutakon végzett munkákkal kapcso­latos koordinációs tárgyalásokat. 1975. óta számítógép­pel dolgoztatjuk fel az adatokat.- a fő- ós protokoll útvonalakat rendszeresen ellenőrizzük e. rendőrhatóságok részvételével,- a kezdési- illetve burkolatbontási kérelmek határidői­nek megfelelő felülbirólata érdekében kidolgoztattuk a különböző közműépítések időnormativáit. Ezeket a kerü­leti Tanácsok Műszaki Osztályai részére is megküldtük, azzal, hogy azokat az engedélyek kiadósánál alkalmazzák, L- ^ -4 __________________________________________ —ll I- 23 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom