1983. január 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

69

r- - - - ni , i- 7 ­271/1932.sz. VB, hot: A határozatok végrehajtásáról a Müvolödósügyi Főosz­tály a következőket jelentette, A bérszabályzatot 1932, december 31.-ro elkészítet­ték. A bérszabályzat tartalmazza a bölcsődék, az ok­tatási-nevelési és a közművelődési intézmények bér­gazdálkodására vonatkozó utasításokat, tagolva azt önálló bérgazdálkodókra és bérgazdálkodásra nem jo­gosultakra. Figyelembe veszi továbbá a különböző szintű tanácsok bérgazdálkodással kapcsolatos tevé­kenységét is, 274/C/1982.SZ, V3. hat; Az 1983. évi lakásgazdálkodási tervben telepszerű, magánerős konstrukcióban órtékositésre kerülő laká­sok építtetőinek kijelölése során a javaslatban sze­repel a Művelődésügyi Főosztály által közült 04 - a szükséges feltételeknek, megfelelő - pedagógus lakásépitési igénye. A lakásépitési akcióban 60 ke­rületi ós 24 központi intézménynél dolgozó pedagó­gus vesz részt, s számukra épitési kölcsön biztosí­tása szükséges, A Művelődésügyi Főosztály - az épit­tetők kijelölését követően - a szükséges intézkedő- sokét megteszi, a lakásópitósi alap, illetve köl­csön biztosítása érdekében, ta A VB. 1982. május 26.-i ülésén a III., X., XI., XXxI.kerületbon történő utcaelnevezési javaslatokat tárgyalt, A 300/1982.sz, ha­tározatában utasitotta a Művelődésügyi Főosztály vezetőjét, hogy a személyekről elnevezett utcákban, arra alkalmas helyen emlék­tábla elhelyezésére a szükséges intézkedést tegye meg, Határidő; Darvas József vonatkozásában: december 31. Pethe Ferenc " december 31. Felelős; dr. Mezei Gyula 11 03 íi Lx 1 ■MRIÜPPV

Next

/
Oldalképek
Tartalom