1982. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
192
/ J Az együttműködési megállapodás időközi végrehajtását a tes- / tületek vezetői figyelemmel kisérték, a tervidőszak közepén a KISZ Budapesti Bizottsága értékelte is. , r Összességében megállapíthatjuk, hogy meghatározott feladatainkat teljesítettük, az együttműködés kitűzött célját elérte. A közös munka, eredményeként - mint azt a megállapodás j részletes értékelése is tükrözi - előbbrejutottunk a fővárosi ifjúság közművelődése, nevelése, oktatása és közéleti aktivitásának fokozása, illetve a feltételek javitása terén. Jelentős eredményeket értünk el a tömegsportban, az egészsé- f ges életmódra nevelésben. A kitűzött feladatok végrehajtásában a két fővárosi szerv és kerületi szervei vettek részt, bevonva a fiatalok és a nevelésükben fontos szerepet betöltő felnőttek széles körét. A célkitűzések megvalósitásához jelentősen hozzájárult, hogy akcióinkba bekapcsolódtak az úttörő elnökségek és úttörőcsapatok is. Az együttműködést áz ^ elért eredmények figyelembevételével, a tapasztalatok fel- használásával tovább kell fejleszteni, kihasználva az ebben rejlő lehetőségeket közös feladataink, céljaink megvalósitására. II. É r Javaslat az együttműködési megállapodás megújítására. / Az együttműködési megállapodás megújítása során figyelembe kell venni a Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a KISZ * Központi Bizottság Intéző Bizottsága 2/1982. számú együttes irányelvében meghatározott feladatokat. ^ A közös munka fogja át a főváros társadalmi, gazdasági, kúl- túrális életének minden fontos területét. A kölcsönös munka- kapcsolat keretében törekedni kell, hogy a rendelkezésre álló erőforrások koncentráltabb, hatékonyabb, célirányosabb felhasználásával valósuljanak meg a főváros várospolitikai célkitűzései. L- mr to ✓ ' ' ' —lllll I tó . 12 -