1982. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

100

- 8 ­i ¥ A tanácsi bizottságok működése tervszerűbbé vált, elsősorban előkészitő, véleményező és javaslattevő funkciójuk érvényesül. A szakigazgatási szervek munkája fejlődő, összességében eredmé­nyesen látják el feladataikat. •/ A kerületi beszámolóhoz a fővárosi szakigazgatási szervek felü­gyeleti vizsgálatai alapján a Szervezési és a Művelődésügyi Fő- * osztály kiegészitő jelentést készített. Ebben tájékoztatták a Végrehajtó Bizottságot az 1976-os beszámoló során hozott határo­zatok végrehajtásáról, az azóta végzett munkáról, a tapasztalt hiányosságokról. A Végrehajtó Bizottság a kerületi beszámolót és a kiegészitő je­lentést elfogadta. Megállapította, hogy az I. kér. Tanács, Vég­rehajtó Bizottsága és apparátusa az elmúlt években alapvetően ered/ ményes munkát végzett. Ezért elismerését fejezte ki. f Köszönetét mondott az MSZMP I. kér. Bizottságának a Tanácsnak nyúj> tott hatékony segítségért, és kérte, hogy a jövőben is támogassa a tanácsi szervek munkáját. , # Utasitotta az I. kér. Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy a fel­ügyeleti vizsgálatok által feltárt hiányosságok megszüntetésére, ■ valamint a kiegészitő jelentésben megfogalmazott feladatok végre­hajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felhívta a figyel-- met - többek között - a Tanács meghatározó szerepe további növelé- > sének a szükségességére, a tanácstagok testületi üléseken való részvételének a javítására, a lakóterületi munka fejlesztésére, az apparátus stabilizálásának a fontosságára és a vezetés egységének további szilárditására. Utasitotta a fővárosi szakigazgatási szervek vezetőit, hogy utó-, illetve célvizsgálat keretében ellenőrizzék a felügyeleti vizsgá- latok által feltárt hiányosságok megszüntetését. f !------------------------- zJ ■■r 11 ^ mMmm 1 i ‘ ot ....... - ------- — — - ■ ■ ■ - -------

Next

/
Oldalképek
Tartalom