1982. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
207
1 I > I- 3 - a Nagykőrösi utón a felszabaduló vágány helyén a Budapestről Ujhartyán felé haladó irányt szolgáló második három forgalmi sávos útpálya megépítése,- A Határ ut felett megépül a közúti felüljáró mindkét hidja,fa mely az Epreserdő utca irányába közvetlen átvezetést biztosit,- 6 db gyalogos felüljáró elkészítése a főpálya felett. A Határ ut és Fogaras u. közötti szakasz teljes keresztmetszeti kiépítését követően a Hungária krt.-i rekonstrukcióhoz kapcsolódva sor kerül a Határ útig megépült szakasz és a Könyves Kálmán krt. összekapcsolására. Ennek a munkának a költségfedezetét a Hungária krt.-i beruházás II.ütem programja részeként 1983-ban terjesztjük a Végrehajtó Bizottság elé.Megépítésére a VII-VIII.ötéves tervben kerül sor. Az I.ütem feladatai közül a Fővárosi Tanács Közlekedési Fő- igazgatósága fedezi a területelőkészitést, szanálást, közműkiváltást és a szükséges közmü-átépitéseket. A KPM az ut és hidépités , valamint az ehhez tartozó utpálya- viztelenités költségfedezetét és vállalatai részéről a szükséges kapacitást biztosítja. A munka beruházója a Közlekedési Főigazgatóság. Az épitési munkák lebonyolítását korábbi egyeztetés alapján a Közúti Beruházó Vállalat végzi. Megemlítjük továbhá, hogy az M5 autópálya fővárosi bevezető szakaszához kapcsolódóan vállalati beruházásokból ebben az időszakban a fa XX.kér. Nagykőrösi ut - Lőrinci ut mentén 3,6fa ha nagyságú területen megvalósul a nemzetközi camion parkoló, mely a nemzetközi teherforgalom igényeit is kielégíti. Ezáltal a IX. Vágóhíd utcai ideiglenes parkoló terület megszűnik. , III. A beruházás megvalósításának ütemezési lehetőségei, KfM-el történt egyeztetések, az előkészítés helyzete. Azfa5.számú városi főforgalmi ut I.ütemét a VI.ötéves tervidőszakban a faFővárosi Tanács a KPM-el együttműködésben kívánja megvalósítani a célnak megfelelő takarékos, műszaki tartalommal. A főforgalmi ut illetve az M5 autópálya építési összhangja érdekében 1981. júniusában a KPM Közúti Főosztálya és a Közlekedési Főigazgatóság megállapodott az 5.számú városi főforgalmi ut I.üteme VI.öteves tervi költségfedezetének ütemezésében, illetve a szükséges feladatok elvégzésében /lásd. 2.számú melléklet/. ! -J 'ímkh *******