1982. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
146
I fc •-» számadatai alapján jelentős lemaradásra lehet számítani, amelyet a félév A, adatok még nem mutattak. Ugyanis a vállalatok 1« félévi befizetéseiket a tárgyidőszakot megelőző félév alapján teljesitik és csak a féléves mérleget követően - augusztusban - számolnak el tárgyévi eredményeik szerint. így következett be, hogy ekkor, az eddig szokásos nagyobb befizetések helyett, több nagy vállalatnak jelentős összeget kellett visszautalni az állami költségvetésből és igy a főváros bevétele is csökkent. Azl-YIU. hónapban várt 6,8 %-os növekedéssel szemben, az elmúlt évinek csupán 98,7 %-a folyt b.e. Az év hátralévő részében jelentős javulás már nem is várható. A bevételi kiesést a Pénzügyminisztérium óv végén 97 %-ig megtéríti, a várható fővárosi kiesés azonban még igy is mintegy 230 millió Pt, amely a költség- vetési tartalék teljes összegét felemésztheti. Az intézményi gazdálkodásban mutatkozó gondok megoldására azonban még ilyen pénzügyi helyzetben is megoldást kell keresni. Ezért a szakigazgatási szervekkel együttműködve megvizsgáltuk, hogy a belépő fejlesztések üzemeltetési költségeire a VB költségvetésében megtervezett előirányzatok közül melyek teljesítésénél várható maradvány. Ezek a következők: Ezer Pt-ban Megnevezés ~~T Kiadás *bér^ 7 !Egészségügyi ágazat j /bölcsődei férőhely, szakorvosi j óra/ 52.600 25*700 I ff | SH|j j Kulturális ágazat 1 /tanulócsoport, szakmunkás kép- jj zés, stb-/' | 109.622 23.000 Együtt: | 162.222 48*700 Ji--------------------——,—„tttt- ------------------1— J —’ A beérkezett igényeket a Pénzügyi Főosztály felülvizsgálta. I | ■'! ' 1 —' w—• ?! r i 1 fa ■ - 1