1982. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

336

I tf" I \- 53 ­illetve a IV.negyedévre került visszaigazolásra. * A főváros mentő tűzvédelmének biztosítására az I. félév­ben módositott előirányzatunk 51,8 %-át fordítottuk. Alapvető célkitűzésűnk volt az ezzel kapcsolatos eszköz- és anyagbeszerzések realizálása, valamint a készenléti jármüvek biztonságos üzemeltetése, a javítások gyors, ‘ szakszerű végrehajtása. Ezt a rendelkezésünkre álló pénzeszközökből biztositani tudtuk, gondot jelentett azonban, hogy megrendeléseinket nem az általunk kért határidőre igazolták vissza. A bér- és létszámgazdálkodás területén jelentős ered­ményt értünk el azzal, hogy végrehajtottuk a személyi állomány bérrendezését, mely kedvező hatású volt. Továbbra is gondot jelentett azonban, hogy a Fővárosi Tűzoltóság tervezett 2.155 fős létszámához viszonyítva mindössze 1.963 fős átlaglétszámmal oldottuk meg feladatainkat, a beszámolási időszakban. I Igazgatási ágazat Az igazgatási ágazat feladatainak ellátására az éves előirányzat 49,7 %-át, 245 millió Ft-ot használtunk > fel. A teljesített kiadásból 124 millió Ft 3/50,6 %/ bér- kifizetés. Ebben a félévbensz igazgatási ágazatban jelentősebb létszámmozgás nem történt, feladatainkat 4.436 fős átlaglétszámmal oldottuk meg, 5 tó

Next

/
Oldalképek
Tartalom