1982. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
209
>- 5 •S, Az elkészült létesitmények birtokbavétele, illetve megnyitása folyamatosan megtörtént. Problémát jelentett, hogy a szolgáltatások egy része, valamint az ut és járdahálózat a beköltözéseket követően került teljesen kiépítésre, amelynek elkészülte után lehetett csak a parképítést megvalósítani. A kerületi Tanács V.B, a kerületi Pártbizottság ós a Hazafias Népfront bevonásával a kerületben kialakult jó hagyományokat folytatva, az Őrmezői lakótelepen is a beköltözésekkel egyidejűleg kezdte meg a lakók és a kerület aktivistáinak tájékoztatását, illetve szervezte a lakótelep teljes befejezését társadalmi munkával elősegítő takarítási, parkosítási és egyéb munkákat. Ennek eredményeképpen a kerület és a Hazafias Népfront a lakókkal, az építőkkel, a lebonyolítóval és tervezőkkel tájékoztató fórumokat tartott; a loggiák alatti területeken és a Menyecske utca környéként mintegy 2000 munkaórában történt füvesítés és virágkiültetés. A kerületi társadalmi szervek, a lakók és az épitők összefogásának szép példája mutatkozott meg az 1980-ban ; átadott közösségi létesitmény megvalósításában, amely a helyi politikai szerveken túlmenően otthont adott népművelési, kulturális célú rendezvényeknek is. Az itt végzett társadalmi érték 1,3 mPt volt. A lakótelep, kedvező és gazdaságos helykiválasztásával megfelelően illeszkedik a városképbe, mind a balatoni müut, mind a Gellért hegy és a Szabadság hegy felől. A lakásépités gazdaságosságát jól jellemzi, hogy az V,ötéves tervidőszakban erre a lakótelepre tervezett makronorma 379 eFt nettó lakásárával szemben a tényleges költség 331,9 eFt-ot tett ki. lol fc— ---------------------------------------------------------------------------------------------------------J , Wm 1 _________________.to________________ - - - - / ' " 1 " ' II,IU,''',"'I",I**PPIPWSPS5!*S^^| n : 1