1982. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
235
1 I venni, illetve előzetesen meg kell oldani. Ezeket, valamint a megoldásukra tett, illetve a teendő intézkedéseket az alábbiakban ismertetjük: 1. Az Igazságügyi Minisztérium már korábbi észrevételében is jelezte, hogy a felállítandó szerv létrehozatalához legalább minisztertanácsi rendelet hozatala szükséges. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1981. évi I. tv. 3.§, (2) bekezdése szerint ugyanis államigazgatási szerven kivül más szervet államigazgatási, azaz hatósági ügyintézésre csak törvény, | törvényerejű rendelet, valamint minisztertanácsi rendelet hatalmazhat fel. A most lefolytatott egyeztetés eredményeként viszont a tárca olyan álláspontot alakított ki, hogy a szervezet hatósági jellegét megalapozó kormányszintű jogszabálynak megfelelő jogi lehetőséget kell biztosítania - a fővároson túl - a városok, esetleg országos jelentőségű üdülőterületek számára is hasonló szervezetek felállítására. Utaltak arra is, hogy a kérdés - országosan - egységes szabályozást igényel, a vonatkozó szabályozás előkészítése és előterjesztése a Minisztertanács Tanácsi Hivatala hatáskörébe tartozik. I Az állásfoglalás nyomán a Végrehajtó Bizottság titkára megbeszélést folytatott az Igazságügyi Minisztérium és a MT TH illetékeseivel. Az ott létrejött megállapodás alapján elkészítettük a kiadandó minisztertanácsi rendelet tervezetét (3. sz. melléklet.), amellyel kapcsolatosan a további tárca- egyeztetést - bevonásunkkal - a Minisztertanács Tanácsi Hivatala látja majd el. A minisztertanácsi rendelet tervezetét az MT TH, az IM és a Fővárosi Tanács elnöke együttesen terjeszti majd a Minisztertanács elé. Már a jogszabály-tervezet jelenlegi tartalmából is kitűnik, hogy a Miniszter- tanács által végül is meghozandó döntés a felügyelet feladataira, a felügyelet részéről eljáró személy jogosítványaira, a pénzügyi fedezetre vonatkozó olyan alapvető kérdéseket kell szabályozzon, amelyek meghatározó jelentőségűek az ugyancsak megalkotandó végrehajtási intézkedések szempontjából is. I f ^ I I i—in I "