1982. augusztus 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
227
'-y\ - - _ _ ___ I i 6 220/1982. A határozat vógrehajtására & Kereskedelmi Főosztály jelenti, hogy miután a Fővárosi Idegenforgalmi Bizottságban résztvevő szervezetek képviselőiket kijelölték, a bizottság 1982. június 30,-án megalakult. 221/1982. A Kereskedelmi Főosztály jelenti, hogy miután a a pénzügyminiszter-helyettes és a belkereskedelmi miniszter-helyettes a Budapesti Idegenforgalmi Vállalat tevékenységi körének bővítésével egyetértett, intézkedtek a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatósága Budapesti Igazgatóságán a tevékenységi kör bővítésének bejegyzésére. A V.B. 1982. április 28.-i ülésén tárgyalta az 1981. évi lakásgazdálkodási tevékenységről szóló beszámolót. A 231/1982. számú határozatában a Végrehajtó Bizottság az 1981. évi lakásgazdálkodásról szóló beszámolót tudomásul vette. Úgy foglalt állást, hogy az 1982. évi új 1-2 szobás, valamint az előre nem tervezhető megüresedő lakások kiutalása érdekében a kerületi tanácsok az 1983. évi előzetes névjegyzékre kerülő családok közül 6.000 kisebt létszámú családot "tartalékként" ezévi lakásjuttatásra hagyjanak jóvá. Utasitotta a Lakásügyi Főosztály vezetőjét, hogy a szükséges intézkedést a kerületi tanácsok felé adja ki. Ha tá ridő: május 15. Felelős: Dr. Nemes Tibor ff A Lakásügyi Főosztály a határozat végrehajtására jelenti, hogy a Végrehajtó Bizottság állásfoglalásáról 232.960/1982. szám alatt a kerületi tanácsok elnökeit tájékoztatta. Ebben megjelölte a "tartalék" névjegyzék összeállításának szempontjait és egyéb 1982. évi lakásgazdálkodási feladataikat. (L ^ ^ -t / .. ____________________________________________________________________________________ — - , , .. - ^ ;