1982. március 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
66
j \ 'j - 13 - . A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta, és a feladat végrehajtásában résztvevő szerveknek eredményes munkájukért elismerését fejezte ki.- a XVII. kér. Sima u. - Borsó úti 100/6Q férőhelyes "összefogás" óvoda- bölcsőde beruházásáról szóló jelentést. Az MSZMP XII. Kongresszusa tiszteletére meghirdetett "kommunista műszak" akció eredményeként 33,2 millió forint folyt be a Fővárosi Tanács számlájára. Ebből az összegből egy 100/60 férőhelyes óvoda- bölcsödé építésére került sor a XVII. kerületben. A beruházás 16 hónap alatt készült el, átadására 1981. november 6-án került sor. Az építés során 469,6 ezer forintot megtakarítottak. A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta, és a megtakarított összeget - gyermekintézmények felszerelésének korszerűsítésére - a XVII. kér. Tanács részére átadta.- a fővárosi közműnyilvántartás előkészítésének ütemtervét. A 3/1979.(Ép.Ért. ll.)ÉVM. számú miniszteri utasítás elrendelte, hogy az egységes szempontok alapján kialakítandó közműnyilvántartást az ország településein, igy a fővárosban is 1989. december 31-ig el kell készíteni, A fővárosi közműnyilvántartásnak az a célja, hogy a közterületen 1 húzódó közművezetékek térbeli helyzetéről, műszaki ós egyéb jellemzőiről, közművállalatonként egységes módon biztosítsa a pon- , tos és naprakész adatokat. Az egységes nyilvántartás kialakítására vonatkozó munkálatok a fővárosi közüzemeket üzemeltető vállalatoknál már 1975-ben megkezdődtek, eredményei a továbbiakban felhasználhatók. A közműnyilvántartással kapcsolatos szakigazgatási feladatokat a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság fogja ellátni, mig a nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatokat megbízás alapján a Kartográfiai Vállalat végzi. /