1982. január 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

109

J"* x---------------------------------------------------------------------------------------------------- n » í *- 2 ­aránt nyugodt, kiegyensúlyozott otthonos légkörben, igényesen kulturált körülmények között élnek. 1968-ig a XVIII. kerületi Tanács kezelésében lévő intézet el­sősorban a kerület gyermekvédelmi problémáját segített megol­dani. Ezt követően az Óvodás Nevelőotthon központi kezelésbe került. A fenti időponttól a főváros területéről állami gondozásba vett gyermekek gondozását és nevelését látják el. | Az igazgatónő, testületével együtt sokat tett a nevelootthonban nevelkedő gyermekek eredményes, személyiségfejlesztése érdeké­ben. Közel három évtizedes működése alatt, több generációt nevelt fel. Volt növendékei felnőttként is felkeresik. A társadalmi igény szükségessé tette a bentlakásos intézmények­ben is az óvodai férőhely bővitést. így a Szabadság Nevelőott­honban is sor került erre. Az épitkezés ideje alatt nagy fele­lősség és sok munkatöbblet nehezedett az igazgatóra. Jó szer­vező munkájának volt köszönhető, hogy az épitkezés mellett a ré­gi épületben zavartalanul folyhatott a jószintü pedagógiai mun­ka. 1974-ben a gyermek létszám kétszeresére emelkedett, de nőtt a felnőtt létszám is. Az igazgatót határozott egyénisége, jó szer- vezőkészsége, átlagon felüli munkabirása segitette abban, hogy a megnövekedett feladatot is jószinten e3 zökkenőmentesen oldot­ta meg. Nagy gondot fordit tantestületének szakmai továbbképzé­sére, segiti a pályakezdő pedagógusok beilleszkedését. I ' A belső jólszervezett munka mellett, a gyermekek érdekében kap- csolatot tart a kerületi gyámhatóságokkal. Felismerte annak szük­ségességét, hogy a családi háttér megismerése, az eredményes pe­dagógiai munka feltétele. ' y

Next

/
Oldalképek
Tartalom