1981. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

73

r i- 16 ­Jelenleg, a jórészt elavult és nem elegendő sütőipari kapacitás és az ebből adódó minőségi gondok miatt sok a jogos lakossági panasz. A tervidőszak végéig, a kiemelt állami támogatás felhasználásával olyan jelentős fejlesztést tudunk megvalósítani, amely a minőségi és a mennyiségi ellátás lényeges javulását fogja eredményezni. Befejeződik két uj kenyérgyár épitése és egy teljes rekonstrukciója. Korszerüsitésre kerül több kis és közép üzem. A konténeres szállitás aránya 20 %-ról 45 %-ra emelkedik. II. A főváros VI. ötéves területfejlesztési terve A főváros VI. ötéves területfejlesztési tervét a kiadott utasitás- nek megfelelően határidőre elkészítettük. A Fővárosi Tanács a tervet megtárgyalta és elfogadta. Meg kell azonban mondanunk, hogy a kidolgozott terv - véleményünk szerint - nem mindenben felel meg rendeltetésének és csak hiányosan képes a területi koordinációhoz segítséget nyújtani. Ennek oka, hogy a főváros területfejlesztési terve készítésekor a vállalatok, szövetkezetek és intézmények többsége még nem rendelkezett középtávú tervvel, ezért a begyűjtött adatok általában pontatlanok és hiányosak voltak. Ezen túlmenően a kapott adatok csak szűk körre korlá­tozódtak. A területi tervezést nehezítette, hogy az 1980.évi népszámlálás néhány fontos adata lényegesen eltért /pl. a fővárosi lakó- népesség és a lakásállomány/ a KSH korábbi adataitól és késve kaptuk meg ezek korrekcióját. Ez akadályozta az V. ötéves területfejlesztési célok teljesítésének reális értékelését és a kiinduló állapot kellő pontosságú figyelembe vételét is. L-----■—_J t ‘ • I y i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom