1981. augusztus 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

256

_________ I ^ —T—, ) hajtó Bizottsága mellett működő társadalmi bizottságot hozzanak létre. Ezt a témát a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kell szabályozni. Feltétlenül határozatban kell rendelkezni arról, hogy e Lakáscsere Osztály tevékenységével kapcsolatban a többi kerületi végrehajtó bizottságnak milyen jogköre, illetve hatásköre lesz. Az elmondottak alapján javasolja, hogy a V.B. az előterjesztésben megfogalmazott célkitűzésekkel értsen egyet ós utasitsa az ille­tékes szakigazgatási szervet a munka további folytatására. A Lakás­ügyi Főosztály a határozat-tervezetet az ülésen elhangzottak alap­ján dolgozza át ós rövid időn belül terjessze a tisztségviselői értekezlet, majd ezt követően a Végrehajtó Bizottság elé. Pataki Béla: az előterjesztésben megfogalmazott célkitűzésekkel egyetért, a szakigazgatási szerv létrehozása indokolt. A kettősséget illetően bizonyos kényszerhelyzet van. A szakigazgatási szerv jogkörét, ha­táskörét jelenleg nem szabad szélesíteni. Egy félév múlva vissza kell térni erre a kérdésre a működés tapasztalatai alapján. Véle­ménye szerint az ügyfélfogadás idejét bővitoni kell. Természetesen a döntést követően a kerületi lakásosztályok ügyrendjét is módosí­tani kell. (Az elnöklóst Dr. Bielek József veszi át.) I i , Hofer Miklós: a nyomtatvány-minta véleménye szerint a célnak megfelel, érthető és rövid. ür. Bornemissza Sándor: politikailag is jelentős ennek a szakigazgatási szervnek a létre­hozása. összes előnyét az előterjesztés a 15-17. oldalon világosan megfogalmazza, az anyag többi részét ezzel kell szinkronba hozni. Gérnyi Kálmán; a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat felügyelete nem létszámkérdés. Mindenképpen célszerű lenne ha a felügyeletet a Lakásügyi Főosztály látná el szakmai szempontból, az egyéb kérdé­sekben pedig (pl. munkavédelem, tűzrendészet, stb.) a Főigazgatóság segítséget nyújt. Dr. 1-lo.jdu Mária: a névjegyzéken kivüli lakáscse­rékkel kapcsolatos jelenlegi szövegezés kettős hatáskört állapit meg. Ezt feltétlenül módosítani kell. Méreg Tivadar: a kerületi vb. már júniusban előzetesen egyetértett azzal, hogy - a fővárosi dön­tést követően - létrehozza e szakigazgatási szervét. A kerületben is hasonló problémák vetődtök fel, mint a n>ai ülésen. Az előkészítés során nagyon jó volt az együttműködés az illetékes fővárosi szervek­L J S Y> I 3 mmmmmml y

Next

/
Oldalképek
Tartalom