1981. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
29
) A nem anyagi ágakat érintően a tanácsi tervben összesen maximum lo ezer fős /3 7-os/ fejlesztéssel számolhatunk; ezen belül az egészségügyi és kulturális szolgáltatásban lo ezer, a személyi és gazdasági szolgáltatásban 2 ezer fős bővítés; a közösségi, közigazgatási szolgáltatásban pedig 2 ezer fős leépítés várható * A munkáltatók a három népgazdasági ágban együttesen 16 ezres növelést tartanak szükségesnek. Ezen belül csak a tanácsi intézmények fejlesztéshez kapcsolódó többlet-létszám igénye meghaladja a maximálisan előirányozható lo ezres mértéket. A létszámutánpótlás, illetve bővítés a nem anyagi igákban itind a népesség munkavállalási szándéka, mind az ifjúsági forrás előképzettsége szerint általában kedvezőbb, mint a többi nép- gazdasági ágban. A területi számítások szerinti létszám-növekedés igy feltehetően realizálható lesz, ennél nagyobb mértékű bővítés azonban csak egyértelműen más ágazatok terhére valósulhat meg, ami az ott tervezett - és minden területen visszafogott - létszám-fejlesztések, legszükségesebb mértékű kielégítését hiúsíthatja meg.Ezért a meglévő tartalékok, üres álláshelyek teljes mozgósítására van szükség. A VI. ötéves tervidőszak munkaerő-számításait a teljes foglalkoztatottság figyelembe vételével készítettük. A foglalkoztatottsági mutató azonban 1 %-kal csökkent, ami abból adódik, hogy nőtt az inaktív keresők és eltartottak abszo- lut 3záma és emellett növekedett a munkavállalási korú népességen belül képviselt arányuk is, A munkaerő kereslet és kínálat globális egyensúlya a ta•* > nácsi számítások szerint - a tervidőszak másodiik felében feltehetően megközelíthető. Ehhez azonban a munkáltatói tervekben jelenleg előirányzottnál lényegesen magasabb hatékonyság-növekedésre lenne szükség, mivel a fővárosban munkába vonhatók számának bővítésére nincs lehetőség. A jelenleg meglévő - és várhatóan fennmaradó - rnunkaerő-túl- kereslet mellett is számítani kell arra, hogy néhány munkaterületen, foglalkozásban átmenetileg munkaerő-kínálati, többlet alakul ki.E dolgozók folyamatos;.munkába állításának elősegítését kiemelt tanácsi feladatként kell kezelni.-17-