1981. január 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
176
I “ ■ i á rí 2 aránt nyugodt, kiegyensúlyozott otthonos légkörben, igényesen kulturált körülmények között élnek. 1968-ig a XVIII. kerületi Tanács kezelésében lévő intézet elsősorban a kerület gyermekvédelmi problémáját segített megoldani. Ezt követően az Óvodás Nevelőotthon központi kezelésbe került. A fenti időponttól a főváros területéről állami gondozásba vett gyermekek gondozását és nevelését látják el. Az igazgatónő, testületével együtt sokat tett a nevelőotthonban nevelkedő gyermekek eredményes, személyiségfejlesztése érdekében'* Közel három évtizedes működése alatt, több generációt nevelt fel. Volt növendékei felnőttként is felkeresik. A társadalmi igény szükségessé tette a bentlakásos intézményekben is az óvodai férőhely bővítést. így a Szabadság Nevelőotthonban is sor került erre. Az épitkezés ideje alatt nagy fele. lősség és sok munkatöbblet nehezedett az igazgatóra. Jó szervező munkájának volt köszönhető, hogy az építkezés mellett a régi épületben zavartalanul folyhatott a jószintü pedagógiai munka. 1974-ben a gyermek létszám kétszeresére emelkedett, de nőtt a felnőtt létszám is. Az igazgatót határozott egyénisége, jó szervezőkészsége, átlagon felüli munkabírása segítette abban, hogy a megnövokedett feladatot is jószinten és zökkenőmentesen oldotta meg. Nagy gondot fordít tantestületének szakmai továbbképzésére, segiti a pályakezdő pedagógusok beilleszkedését. A belső jólszervezett munka mellett, a gyermekek érdekében kapcsolatot tart a kerületi gyámhatóságokkal. Felismerte annak szükségességét, hogy a családi háttér megismerése, az eredményes pedagógiai munka feltétele. | u—— >i ff