1980. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
f A V3. utasitotta a Beruházási, a Kereskedelmi, a Művelődésügyi és az Egészségügyi Főosztály vezetőjét, vizsgálják meg, hogy mely telepszerű magánerős lakásépítéseknél szükséges felépitményi kapcsolódó létesítmények épitése.- tervpályázat az Óbuda-Ujlak beépítésére cimü előterjesztést. Az észak-b.udai lakótelepépitések, valamint a nagy közlekedési beruházások lehetővé tették, illetve teszik, hogy a terület várhatóan a VI. ötéves terv végéig rendezetté váljék. Az utolsó megoldandó feladat az újlaki terület beépitése. Az elmúlt időszakban több elképzelés született a terület beépítésére, de a magas szanálási arány nem tette lehetővé a beruházási program mai követelményeknek megfelelő kidolgoztatását. i A Végrehajtó Bizottság az előterjesztést elfogadta és utasitotta a Beruházási Főosztály vezetőjét a tervpályázat kiirására. , - a fővárosi kerületi tanácsok apparátusai közötti létszámarányositásra vonatkozó javaslatot. Az elmúlt évtizedben - a nagyarányú lakásépitkezések eredményeként - többezres lakótelepek létesültek a fővárosban. f Ez a lakosság kerületenkénti megoszlásában lényeges változást hozott. A lakosságmozgás és az igazgatási létszámmozgás között azonban nem volt összhang, s igy az egyes kerületek létszámellátottságában feszültségek keletkeztek. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala Elnökének rendelkezése szerint a fővárosi kerületi tanácsok apparátusai közötti létszámarányokat meg kell vizsgálni és az elemzést követően létszámátcsoportositásokat kell végrehajtani. i í i fc- 7 fc 1 -