1980. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
119
gi ••■'• ./.V ' »--•;> "-, .¥:/.;,}j [- a Vezetői Értekezlet állásfoglalásának megfelelően - a szanálási felülvizsgálatot kiterjesztette a II/B ütem teljes 3« szakaszának jó állapotban léve3 épületeire is. Utasitotta a tervezőy, hogy j ennek keretében ismételten vizsgálja felüi a VE. határozatában szereplő terület szanálásának elhagyásé A dokumentációnak tartalmaznia kell as épületek megtartásából adódé költségtöbblet kimutatást /a családiházak részére várhatóan uj közműbekötéseket kell készítetni, a már meglévő terveket módosítani kell, stb./, az épitési terület és épitési forgalom megnyugtató lehatárolását a megmaradó lakótömbtől. A LAKÓTERV az említetteket tartalmazó dokumentációt elkészítette éo leszállította. A felülvizsgálat olyant jelentős változtatást javasolt, amely feltétlenül testületi döntést igényel. Ennek értelmében a Főosztály előterjesztést készít a Végrehajtó Bizottság elé, melyben ismételten foglalkozik a határozatban szereplő gyermekintézmények megtartásának és I szanálásának kérdésével. Az említettek alapján a felülvizsgálat határidejének j 1980. december 31-ig történő módosítását kérik. r-'Hl1 A VB. 1980. február 27-i ülésén az általános iskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmunkástanuló iskolák, diákotthonok irányításának és fenntartásának továbbfejlesztésére vonatkozó javaslat tárgyalásakor a 105/1980,sz. határozatában utasitotta a Művelődésügyi Főosztály vezetőjét, hogy dolgozza ki a szakoktatási intézmények és bázisüzemek között a jelenleginél fc rendszeresebb kapcsolatot és nagyobb hatékonyságot biztosító szervezeti rendet, 3 munkáját ennek megfelelően végezze. Határidő: október 31. Felelős: Dr. Mezei Gyula OT;. I- 6 í