1980. október 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

7

r ... ~\ A tanácstagok munkájának elősegítésében a legjelentősebb előre­lépést a kerületi Pártbizottság lakóterületi politikai munka szervezeti és tartalmi rendjéről szóló határozatának végrehaj­tása jelentette. Ennek nyomán állandó és rendszeres együttműkö­dés alakult ki a tanácstagok, a körzeti pártszervezetek, a Ha­zafias Népfront körzeti szervei és a társadalmi szervek lakó- területi aktívái között. Ez tette lehetővé, hogy a korábbiaknál szélesebb körben hatott a lakosság felé irányuló tájékoztató munkánk és minden eddiginél nagyobb eredményt hozott az 1979.évi lakóbizottsági választásokkal együtt szervezett tanácstagi beszá­molókon, valamint az 1980.évi országgyűlési és tanácstagi válasz­tások szervezésiben. A Végrehajtó Bizottság a Tanács által jóváhagyott program szerint a Hazafias Népfront kerületi Bizottságával közösen szervezi a ta­nácstagok tájékoztatását, amelynek keretében az általános felada­tokon túl súlyt helyezünk egyes - a kerület egészét érintő - fej­lesztési kérdések konkrét és beható ismertetésére. Például: BAH csomópont épitése, Fehérvári uti lakótelep építésének beruházási programja, Kelenföldi Városközpont épitése stb. Az 1980. évi választások alkalmával - alapvetően a testület meg- „ újítására kiadott irányelvek érvényesítéséből adódóan - a tanács­tagok közel 50 %-a kicserélődött. E csere meghatározza további feladatainkat és megkívánja, hogy a Végrehajtó Bizottság továbbra is megkülönböztetett figyelmet fordítson a tanácstagok munkájának segítésére, a testületek működésének szervezésére. II. A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE A Végrehajtó Bizottság 1973. óta csaknem változatlan összetétel­ben látta el feladatát a tanácstagok ezévi ujjáválasztásáig. Szakmai összetételében /üzemi munkás, közgazdász, pedagógus, mér­nök, jogász, politikai vezető/ biztosította a döntésekhez szüksé­ges szakértelmet és politikai felkészültséget. Az átlagéletkor 48 év volt. Az 1980. évi választás folytán a Végrehajtó Bizottság tagjainak egyharmada kicserélődött, a szakmai összetétel válto­zatlan maradt, az átlagéletkor 44 évre csökkent. A Végrehajtó Bizottság a párt és állami, valamint a tanácsi hatá­rozatok alapján végzi munkáját, érvényesül a kollektív düat s és alkotó légkör a testületi főseken. Felelősséggel és Jói veu. .■ tö­rően tárgyalja az előterjesztéseket, a tanácskozások demokrauiz- musa, a vélemény-nyilvánítás biztosított, bár a vitákban nem min­denki vett részt egyforma aktivitással. L—4

Next

/
Oldalképek
Tartalom