1980. október 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

54

5./ Több kerület szabálysértési ügyintézésének összevonása szüksé- gessé teszi e szervek megfelelő elhelyezését. Emellett a kerü- letközi szabálysértési hatóságok működési költségeit is bizto- sitani kell azoknak a kerületeknek a költségvetésében, melyben székhelyük működik. 6./ Végül fel kell vetnünk az irányitó tevékenységgel, a másodfokú ügyintézéssel kapcsolatban felmerülő igényeket is. A szabály­sértési ügyek számának növekedésével párhuzamosan - várhatóan - növekedni fog a jogorvoslati kérelmek száma is. Az uj felada­tokra való tekintettel, de nőm utolsó sorban a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek - és ezen belül súllyal a bírságo­lási gyakorlat egységes szempontjainak - érvényesülése érdeké- ben fokozni kell a központi irányi tás hatékonyságát is. * Ez idő szerint az Igazgatási Főosztályon három érdemi ügyintéző látja el a feladatokat. A megnövekedett követelmények a sza- bálysértési osztály létszámának egy fővel történő növelését is indokolttá teszik. Ilint a tervezetekből kitűnik, a kerületközi szabálysértési hatóságok kialakításánál úgy értük el a munate- her arányos elosztását, hogy a meglevőn túl elosztható nyolc /6+2/ ügyintézői létszámból - a tényleges szükségletnek megfe­lelően - csupán hét létszámot használtunk fel. A fennmaradó egy álláshelyet a másodfokú szabálysértési munka megnövekedett mennyiségi és minőségi követelményeinek kielégítésére indokolt felhasználni. 7./ As előterjesztésünkkel a Minisztertanács Tanácsi Hivatala » f fi fi egyetértett. A Tanácstörvény végrehajtásáról szóló 11/1971. /III,31./ Korm. sz. r. 18, § /2/ bekezdése szerint a Fővárosi Tanácsnál: egyes szakigazgatási feladatok összevontan történő ellátására vonatkozó állásfoglalása előtt ki kell•kérni az érin­tett kerületi tanácsok, illetőleg végrehajtó bizottságaik elő­zetes testületi véleményét is. Ennek eleget téve a V.B. titkára felkérte valamennyi kerület végrehajtó bizottságát, hogy az előterjesztés tervezetét tárgyalja meg. ’ iii ií L TO-----——---1 fc 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom