1980. augusztus 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

86

I Budapest mind történelmi múltja, mind jelenlegi helyzete alapján kiemelkedő szerepet tölt be az ország életében. Mint a Magyar Népköztársaság fővárosa, Budapest az ország politikai, állami, tudományos, kulturális életének központja. Itt tömörül az ország lakosságánál: 20 százaléka és az ipar jelen­tős része. Számbelileg is jelentős, - forradalmi hagyományokkal rendelkező - ipari-munkás lakossága jelenleg is a magyar mun­kásosztály gerincét képezi. A főváros kulturális életének kisugárzása meghatározó jellegű az ország közművelődésére. A főváros jelentős idegenforgalmi központ. ' ..... A Fővárosi Tanács és szervei a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politikai irányításával, népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szerepüknek megfelelően vesznek részt a társa­dalmi feladatok megoldásában. Az államélet, a szocialista de­mokratizmus folyamatos fejlesztése érdekében gondoskodnak a lakosság ellátásáról, az állampolgárok ügyeinek érdemi és gyors intézéséről, tömegkapcsolatainak szélesítéséről. Feladataik megvalósítágában széles körűen épitenek Budapest lakosságának véleményére, cselekvőkészségére. A tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény lényegesen növelte a tanácsok szerepét a helyi állami munka végzésében. Fokozó­dott a tanácsok - közöttük a Fővárosi Tanács és szervei - önállósága és felelőssége feladataik meghatározásában, vég­rehajtásában és ellenőrzésében. A Fővárosi Tanácsnak és szerveinek feladata és hatásköre jel­legében eltér minden más tanácstipus feladataitól és hatás­körétől. Egyesiti magában a helyi és területi funkciók ellá­tását; feladatait az önálló települési jelleggel nem rendel­kező, de külön népképviseleti, önkormányzati és államigazga­tási szervként működő 22 kerületi tanáccsal megosztva látja el. A tanácstörvény számolt ezekkel a sajátosságokkal, amikor az általánostól eltérően - egyes vonatkozásokban - külön is Ek E } “ 1 “

Next

/
Oldalképek
Tartalom