1980. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
107
J A fővárosban lévő 1000 hektár azonban csak nagy áldozatok árán használható fel, mert jelentős feltöltést vagy ^ országos távvezeték áthelyezést, sok ezer - bár avult lakás - szanálását, esetleg sportpályák pótlását, stb. teszi szükségessé. Különböző vizsgálatok összesítéséből leszűrhető, hogy az igény az utóbbi évtizedekben nem haladta meg évenként átlagban az 50 hektár területet. Az elkövetkezendő években a beruházások nagyságrendje visszafogott, és a rendelkezésre álló kereteket elsősorban gépesítésre és csak kisebb mértékben épitésre, illetve uj telepek létesítésére használják fel. A területigény meghatározásánál a következő feltételezésekre alapoztunk: »- az egyes ipari ágazatok nem számoltak koncepciójukban területigényes uj ipari termelő beruházás építésével az ezredfordulóig, m - a meglévő létesítmények rekonstrukcióját, amennyiben az mégis területbővítést igényelne, csak az ipari övezeteken belül, az attól eltérő rendeltetésű létesítmény felszámolásával hajtják végre, I- az agglomerációban a kijelölt vagy javasolt ipari területekre csak a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően • a védőtávolságok biztosításával -. lehet telepíteni,- a szanálandó városrészekből kiszoruló telepek száma az irényelvek szerint nem fog fokozódni, mivel a lakástelepitési és lakásépitési végrehajtás ütemezése is kevesebb rekonstrukciót irányoz elő,- a tervezett iparterületre nem kerülnek más rendeltetésű létesítmények, mint például: közműlétesítmények telepei, munkásszállások és egyéb szociális létesítmények. Mindinkább jelentkeznek olyan ipari-, üzemi létesítmények, melyeket nem okvetlen szükségszerű ebben az övezetben elhelyezni. A Budapestre koncentrálódott ipar szempontjából igen nagy jelentősége van az országos vállalatok, trösztök, egyesülési irodaházak megfelelő elhelyezésének. Az ipari statisztika szerint a dolgozók létszámából nem lebecsülendő mértéket képvisel a szellemi, tehát nem fizikai állomány. Az úgynevezett szellemi bázis mindinkább jelentkezik a nagy vállalatok tevékenységében. A korszerű gyártmányfejlesztés, az ezzel kapcsolatos kutatás és vele egyidőben megvalósuló gépesített információ-rendszer és adatbázis is mind létszámot jelent. Ezek elhelyezése nagyrészt a vállalatok eredeti ipartelepén valósul meg, de egész sora van azoknak a létesítményeknek, amelyek a város belső területén, tehát nem hari-, üzemi területen foglalnak helyet. /Pl. Magyar Villamossági Művek, Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt, Alumínium Tröszt, és élelmiszeripari trösztök, stb./. Az épitőipar szellemi bázisa, az előzőekhez hasonlóan jórésít a tervezésben összpontosul, székházai ugyancsak a város belső területén helyezkednek el. A járműtárolás és járműjavítás is decentralizálódik fokozatosan az ország többi városaiba. Igy a fővárosban jelentkező igény várhatóan nem növekszik. A raktározást már csak biztonsági szempontból sem helyes túlzottan egy helyre összpontosítani és a szállítási igényeket is csökkenteni lehet a raktártelepek országos elosztásával, különös tekintettel a gyártmánystuktura * átalakítására. A lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos ipari jellegű tevékenységek azonban nem feltétlenül ipari terület igényesek, ezért a jövőben jelentkező szükséglet más övezetben is kielégíthető /pl. lakóövezet/. Az egyeztetések során az egyes ágazatok egybehangzóan közölték, hogy ''u.n.Zöldmezős" ipartelepítést az ezredfordulóig nem terveznek. A koncepció az iparterületek kiterjedésének a meghatározásánál e mellett azt a körülményt is figyelembe vette, hogy a munkaerő bázis fokozatosan csökken. M JI 9
