1980. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
30
r —j- 25 A tervezettnél több, összesen 138 ezer m3/nap ivóviztermelő kapacitás került megvalósításra; a Tahi II. vizmü napi 13 ezer m3- rel, Csepel III. vizmü napi 75 ezer m3-rel, a Szentendre szigeti gravitásiós vezeték első szakaszának használatbavétele napi 5o ezer m3- rel növelte az 1.2ol ezer m3/nap értéket kitevő állományt. Az elmúlt év kedvezőbb volt az előzőnél a közcsatornahálózat fejlődése szempontjából is; 1979-ben 5o km uj közcsatorna épült, mely meghaladja a tervezettet és számottevően az előző évi teljesítést. A hálózatnövekedés 11.6oo lakás közcsatorna hálózatba való bekapcsolását tette lehetővé. Ez az érték azonban - megrendelések hiánya miatt - lényegesen alatta marad a tervezettnek és az előző évinek. • A főváros környezetvédelmét szolgáló szennyvíztisztítók épitése 1979. évben jó ütemben haladt, összesen mintegy 367 millió forint került e célra felhasználásra. A munkák előre- haladása a középtávú tervben előirányzott üzembehelyezések előrelátható megvalósulását mutatják. A fővárosi fürdők látogatottsága az előző évihez viszonyitva 9,3 %-kal emelkedett. A fürdőrekonstrukciók megvalósításának lassú üteme miatt a tervezett pénzeszközök maradéktalan felhasználása nem volt elérhető. Ezt azt jelenti, hogy például a Gellért fürdő befejezéséig hátralévő idő alatt az eddigi átlagos épitési ütemnél mintegy 60 %-kal nagyobb ütem szükséges, hogy az üzembehelyezés határidőre megtörténhessen. A főváros gázellátásának fejlesztésére, szinttartására és föld- gázátállitására összesen 513 millió forintot használtak fel, melyből 117 millió forint volt a tanácsi fejlesztési alap. A tervnek megfelelően megépült 38 km gázvezeték és -u jelentős keresletnek megfelelően-a tervezettnél több, 12.5oo lukás kapott korszerű gázfűtést. f 0----------- — 1 i