1980. február 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
128
Ideológiailag jól képzett. Elvégezte a Marxista- Leninista^ Esti Egyetem 3 éves általános tagozatát. A dolgozók bizalmát élvezve 1963-tól 1972-ig a Budapest Orvos- Egészségiig,yi Szak- szervezet alapszervi titkára. E munkájára is jellemző volt az őszinteség, egyeneség, mellyel megfelelően tudta képviselni a dolgozók problémáit, érdekeit. A Rendelőintézet szakszervezeti titkáraként eredményes közreműködésével a helyi Párt-és KISZ Szervezet feladatainak megoldásában is eredményei végezte munkáját. Jelenleg a kerületi Vöröskereszt elnökeként tevékenykedik. A kerületben végzett tevékenysége, emberi és etikus magatartása alakján a Végrehajtó Bizottság alkelmasnak találta a felnőtt járóbetegellatás irányítására. Igazgatói tevékenységének első időszakában a Rendelőintézet bővitése és átalakítása folyt, amelyben nagy aktivitásai vett részt. Vezetői rátermettségét bizonyította, hogy az építkezés idején is megszervezte és folyamatosan biztosította a kerület járóbeteg- ellátasát. Az igen szerteágazó szakmai irányító munkáját jól kézben tudja tartani. Módszeresen ellenőrzi a körzeti orvosok munkáját. Folyamatos kapcsolatban van az Intézet gazdasági vezetőivel. Lényeges pénzügyi,- gazdasági kérdésekben javaslatokat tesz az Egészségügyi Osztály vezetőjének, illetve a Végrehajtó Bizottságnak. Kádermunkáját céltudatosan végzi. A magasabb szákmai felkészültség érdekében politikai- szakmai továbbképzések folyamatosak és terv- szerüek. Az Intézetben megkövetelt szigorú munkafegyelem bevezetése eredményeképpen mind az ellenőrző szervek, mind a lakosság véleménye a járóbetegellátást végző orvosok és középkáderek szakmai munkájáról, magatartásáról jé. A kerületi Párt és Végrehajtó Bizottság határozatait pontosan végrehajtja a lakosság egészségügyének jobb ellátása érdekében. Az Egészségügyi Szociálpolitikai Bizottság munkáját javaslataival, közvetlen közreműködésével segíti a még jobb betegellátás érdekében. Eredményes tevékenysége között kell még megemlíteni az üzemegészségügy szolgálat kiépítését, fejlesztését, korszerűsítését. A vezető kórházai kialakított jó munkakapcsolata alapján a szakmai gyakorlatok folyamatos biztosítása, a.betegségek gyógyításában, megelőzésében koordinálva, együttműködve a kórház illetékes osztályvezetőivel. . i L Ó i- 2 -