1980. január 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
180
j-' —* " '""""j- 3 Az intézmények összevonása működtetésűk dologi kiadásaiban nem eredményez megtakaritást, a személyi költségekben is általában csupán egy-egy vezető bére volt megtakarítható. Az óvodákban ez sem, mert az összevont egységek tagóvodáiban korábban is csak egy vezető volt, most pedig ugyanez az egy fő mint helyettes vezető látja el a telephelyi csoportok közvetlen irányítását. Az összevonások legfőbb haszna, amint ezt már említettük, az intézményi munkaerőgazdálkodás terén jelentkezik, ugyanis a pedagógiai munkát segitő olyan intézkedéseket, amelyeket eddig - az intézményvezetők Önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezvén - az irányitó szerv sem tehetett meg /pl. a képesités nélküli pedagógusok intézmények közötti arányosabb elosztása, vagy helyettesítésre kirendelés más intézménybe stb./, az összevont egység vezetője megteheti. A fenti adatok szerint elég jelentősen megnőtt a 25 csoportosnál nagyobb iskolák száma. Esek már nagy egységek, l.loo - 1.2oo tanulóval, 80 - 9o pedagógussal, melyeknek pedagógiai vezetése rendkívül nehéz feladat még akkor is, ha as igazgatót 2-3 helyettes segíti munkájában. Egyes vélemények szerint az ilyen nagy egységek létrehozásának pedagógiai hasznossága egyéb vonatkozásban sem egyértelmű és vitatott. Ebben a kérdésben azonban alaposabb vizsgálódásra van szükség, hogy a helyes álláspont kialakítása lehetséges legyen. ► A minisztertanácsi határozat végrehajtásánál: folyamatában meg kell említenünk azokat a T. Végrehajtó Bizottság 1979* óvi március hó 28-i ülésére előterjesztett és elfogadásra is került javaslatainkat, amelyek az általános iskolai hálózat rendezésének programját tartalmazták a jelen V. ötéves terv hátralévő és a VI. ötéves terv időszakára. A program ütemezésére intézkedési tervet készítettünk és végrehajtására felkészültünk, illetve folyamatosan végezzük. Az Oktatási Minisztériumnak a 3324/1977 sz. minisztertanácsi határozat végrehajtására vonatkozó tervezetét még az 1977. évben megismertük, és az intézmények szervezeti összevonását eszerint végeztük. A miniszteri utasítás kiadására azonban csak ebben 1 — 1