1979. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
63
I , — tt . ., —,, , lllt . ______________________________ f ■, ff - -»— — I I I - 4 I Ennek biztosítására megállapodást kötöttem az átvevő vállaI latokkal, hogy a FŐBUHA volt Kollektív Szerződésében biztositott és az átvevő vállalatra is alkalmazható kedvezménye- j két - pl. törzsgárda tagsági idő elismerése - érvényesítik I saját előírásaikban. I Áthelyezésre került az 1.sz.mellékletben közölt létszám, I mely a vállalat 1978. december 31-i statisztikai állomé! nyu létszámát ós annak áthelyezésre kerülő arányait is tartalmazza. A központi állományú 123 fő létszám áthelyezésére í pedig a lótszámleépitési tervnek megfelelően került sor és I április végére elérte a kijelölt és jóváhagyott felszámoEnnél a létszámcsoportnál problémaként jelentkezett, hogy egyrészük nem fogadta el a felajánlott munkahelyet, és más munkahelyet, illetve beosztást keresett. A foglalkoztatott nyugdíjasok áthelyezéséről is gondoskodA V.B. 706.sz. határozatának megfelelően került sor a boltok átadására, melyet a 2.sz. mellékletben ismertetek. A bolt vagy áruház helyiségeivel együtt kerültek átadásra a boltokhoz tartozó raktárak is átadási-átvételi jegyzőkönyv alapján,és az átvevő vállalatok intézkedtek, hogy a kerületi a fővárosi tanácsi igazgatási osztályok az átvételt kiutaló határozattal érvényesítsék. Az eszközállomány rendezése: A következőkben az 1978. december 31-i eszközállomány rendezésére. átadására vonatkozó végrehajtásról számolok be: