1979. október 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

202

teret. Külön munkaterv szerint, külön brigádok által a szóra­kozóhelyeket, a piacokat, - nem sorolom tovább. Elvtársak, már az első hét eredménye azt mutatja, hogy kéz­zel fogható az a pozitiv hatás, amely érzékelhető ennek az is­mételt, visszatérő akciónak az eredményeképpen és ezt meghatá­rozott terv szerint változatlanul folytatjuk november 15-ig. Bízunk abban, hogy azokat a negatív tendenciákat, amelyek az utób­bi hetekben-hónapokban felerősödtek/meg fogjuk akadályozni, meg fogjuk állítani és kedvező irányt adunk a közrendnek-küzbizton- ságnak, amely mindannyiünk/nak közös érdeke. Kérem, hogy az elv­társak kisérjék figyelemmel ennek az akciónak a folyását és a maguk módján járuljanak hozzá további sikeres folytatásához. Ez az egyik bejelentésem. / A másik pedig a következő: Ennek az akciónak a során sike­rült egy egyébként rendkivül allergikus ponton, a Kútvölgyi kór­házba^ ismételten betörő tolvajt kézrekeriteni. Ez a drága jó ' - ember ez év júliusától hatizben tört be a Kútvölgyi úti kórház épületébe és eltulajdonított kisebb-nagyobb értékeket. 21 éves ápoló, aki korábban a Kútvölgyi úti kórház ápolója volt ós még munkaviszonya alatt kisebb lopásokkal gyanúsították, amelyek­f hez állítása szerint nem volt köze, de olyan helyzet alakult ki körülötte, hogy otthagyta munkahelyét, más kórházba ment áJÓJÉkh ápolónak és most bosszúból ismételten betölt a Kútvölgyi úti kórházba. Most már a mi vendégünk, és reméljük, hogy más kórház­ba rövid időn belül nem fog betörni. Az ő kézrekeritése is en­nek az akciónak az eredménye. A sajtóban nem fogjuk propagálni, i a jelzett/ objektum jellegére való tekintettel. De az elvtársak m tudjanak róla. f\ íj ( 0L j ' 11......................»x"ii"ot| áunti " V.- 53 ­1— -----------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom