1979. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
351
ti ^ A tanácsi kivitelező építőiparban valamennyi állománycsoportban nőtt a foglalkoztatottak száma. A teljes munkaidőben foglalkoztatott fizikai dolgozók száma azonban - a vezényelt munkaerő létszámának növekedése mellett sem érte el az előző évi szintet. A létszámcsökkenés döntően a segéd és betanított munkás munkakörökben következett be, ami tovább rontotta az ágazat eddig is kedvezőtlen szak- segédmunkás arányát. A nem fizikai munkakörökben foglalkoztatottak ágazati átlagot meghaladó mértékű létszámnövekedését uj szervezeti egységek kialakitása, valamint a termelés irányítás és előkészítés megerősítése indokolja. A szállitás- és hírközlés területén az előző évhez hasonlóan kismértékben csökkent a foglalkoztatottak száma. Az ágazat létszámcsökkenése a Fővárosi Autótaxi Vállalatnál a tarifa emelést követő kereset visszaesések utóhatásaként, valamint a Fővárosi Szállítási Vállalatnál a segéd- és szállítómunkás munkakörökben következett be. A Budapesti Közlekedési Vállalatnál mind az összes foglalkoztatottak, mind a fizikai dolgozók száma emelkedett. S A Budapesti Közlekedési Vállalat erőfeszítései, valamint a központi intézkedések hatására 1979. év első felében a legfrekventáltabb munkakörökben /autóbusz-, trolibuszT metróvezető/ összességében 426 fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Azonban továbbra is problémát jelent a villamosvezetők és munkások szinte már krónikussá váló létszámhiánya. A tanácsi kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében és a gyógyszerkereskedelem kivételével valamennyi alfa ágazatban tovább csökkent. A csökkenés mértéke a vendéglátás kivételével valamennyi szakmában fokozódott. Legnagyobb mértékű elvándorlás az előző évhez hasonlóan a ruházati kiskereskedelemben volt. 1 TO £Z 1 j^. v—**- 23 -