1979. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

212

- 9 ­Az is tény, hogy a nyugdijas lakosság egy részé­vel, amelyet bedolgozóként foglalkoztatnak, amikor elfogy az anyag, közük, hogy most menjen betegállományba. Hol van az az orvos, aki egy hetvenéves bedolgozót nem vesz fel akkor betegállományba, amikor az éppen kívánja? Nem az egészségügyről akarom elhárítani a fele­lősséget, mert morális kérdésre utaltam. Nem hisszük, hogy az orvosok minden vonatkozásban a helyzet magaslatán állnak. A bizonyításnak és az eljárás megindításának a nehézségeit már említettem. Hogy romlik-e vagy nem a táppénzes százalék, ar­ra nem tudok válaszolni. Azt tudom, hogy emelkedik, de nem tu­dom, hogy ez rosszabbodást jelent-e akkor, amikor a szűrővizs­gálatokon bizonyosan ki tudjuk mutatni, hogy olyan emberek dolgoznak, akiket orvosi megitélés szerint keresőképtelen ál­lományban kellene tartani. Ezért nem tudok sem igennel, sem t nemmel válaszolni erre a kérdésre. Békési elvtárs kérdése nagyon izgalmas. Ott jó-e a táppénzes helyzet, ahol a szakszerű megitélés tárgyi és sze- tó mélyi feltételei megvannak? Jó volna, ha igy volna. Nem hisz­szük, hogy a bizonyos szinten túli szakszerűség táppénzcsök­kentő tényező volna, nem is beszélve arról, hogyha az orvosok preventív szemlélete továbberősödik, emelkedni fog a preven­tív táppénzes állományban tartás, a szanatóriumi gyógykezelés, amikor nem beteg az illető, csak potenciálisan az. Van még egy szomorú tapasztalatunk, hogy minden­be egészségügyi szolgálat bevezetése táppénzemelő tényező. l' r Ebből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy ne vezes­jS síink be új eljárásokat, új szolgáltatásokat, mert végülis ff. i 9 ■ í L-------------------------------------------------------_J — 11 11 11 | a 9 1 kwas- Jd

Next

/
Oldalképek
Tartalom