1979. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

234

^^^ 1 ■■ ■,i " 1 u' ' ' . mmmmam- 7 1­A következő dolog: nem akarok visszatérni az elhangzott különböző témákra, de fel kell hivni Holmi és Tóth elvtórs figyelmét a következőkre. Meggyőződésem, hogy a meglévő ob­jektív gondok és nehézsége!: természetesen nem takarhatják el a vállalat életében, munkájában, tevékenységében meglévő egyéb­ként oz objektív nehézségektől független problémákat, gondo­kat, munkabeli fogyatékosságokat és hiányosságokat. Tehát úgy % gondolom, hoyy ennek a programnak a kidolgozása mindenféle­képpen két irányban kell, hogy történjék. Az első irány az kell legyen, hogy a vállalat meglévő lehetőségeit, adottságait, körülményeit, feltételeit figyelembe véve kell kidolgozni ook- irányuan azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek. Lesz­% 1 nek olyanok, amelyek végrehajtása hosszabb időszakot vesz igény­be, de lehetőleg ennek konkrét eredményei ne távlatokban ér­te ződjenek. Ki kell dolgozni azokat a lépéseket, intézkedéseket, amelyek megvalósításában esetleg részük von Halmi elvtársék- nak, persze nem teljesen rajtuk múltig, 1 Azt javasolom, hogy ennek a programnak a kidolgozásában- a vonatkozó részt illetően - a mi Kereske (almi Főosztályunk is vegyen részt és szerepeljenek benne az ő feladataik is, mert végülis a lakosság ellátásáról tárgyalunk és elén hiba, hogy nincs itt Kereskedelmi Főosztályunk, mert itt kellett volna, hogy üljenek. í I Csehik Ferencné: Egyetértettek az anyaggal! Elnök : Tehát azt javasolom, fogadjuk el, hogy ezen program rájuk vonatkozó részének kidolgozásában a Kereskedőin! i w I t _

Next

/
Oldalképek
Tartalom