1979. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
178
I i> Csehik Ferencné: Véletlenül! Farkasinszky Lajos: Ezt azért szeretném nagyon egyéitelmüen megjegyezni, mert tisztában vagyunk ennek az intézményrendszernek az árnyoldalaival, hibáival is, de ugyanakkor egyértelműen el kell ismerni ennek a pozitív hatását a fővárosi művészeti és közművelődési életre. Mihalovics Ervin: Tisztelt Végv rehajtó Bizottság! A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa nevében kö* szönöm a meghívást. A következőknek szeretnék hangot adni. • A jelentéssel egyetértünk. Véleményünket úgy jellemezzük, hogy a leírtakat figyelembe vették az anyag elkészítésénél. Az a véleményünk, hogy a gyakorlatban a leírtaknál sokkal több van. Sok közös gondunk van. A művelődésügyi főosztály nagyon komoly előfeszitéseket tett ezek megoldása érdekében. Itt elsősorban a rétegek közötti tévéI kenységre gondolok. ti A szocialista brigádok klubhálózatát anyagiakkal és módszertani tanácsokkal segítettük. Nem láletlen, hogy a brigádklubok száma gombamódra szaporodik, és már szinte a szocialista brigádok klubhálózatáról beszélhetünk. Ezért * rendezzük meg már-ebben az évben is harmadszor ezeknek a tanácskozását. v A munkásszállások művelődési tevékenységének a fejlesztése érdekében jól bevált a most harmadszor meghirdetett "A mukkásszállások a közművelődésért” pályázat. A jelenlegi pályázatban is 30 jelentős munkásszállás vesz részt n i I rr ' 1- 22 i