1979. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
241
Vagy Rákoskeresztúrnál 400 lakással vacakolnak, tessék 1981-ben befejezni. Miért kell három évig épiteni 1100 lakást. Állami lakótelepek, miért nem lehet 1981-ben megépíteni, nincs szanálni való, minden le van szanálva. Ezzel személy szerint nem értek egyet, kifogásolom, hogy igy terjesztik elő Nagy elvtársék. Egyébként emlékeztetném a Vezetői Értekezleten résztvevő elvtársakat arra, hogy évekkel ezelőtt, amikor a VI. ötéves terv előkészitéséről volt szó azt mondtuk, hogy maximálisan arra kell törekedni, hogy lehetőlegJ^Legkevesebb lakótelepen kell épiteni. Tudom, hogy az ÉVM érdekeivel ez összeütközik, de akkor majd ő mondja, hogy szétaprózva akarok épiteni. Kérdésem tehát arra irányulj miért igy, miért nem koncentráltan csinálják az elvtársak? > Itt van például a Békás megyeri 2080 lakás vagy a darab3zám nem jó vagy a tételes összeadás. Ugyan ezt mondhatom, ugyanennek a táblázatnak a másik oldaláról az 1981-82-es kezdésre. Hozzák előre a kezdéseket. Van amit meg lehet csinálni minden további nélkül vagy, ha nem akkor tegyék későbbi időpontra. Például ne kezdjék el Újpestet, ha nincs kellően előkészítve. Úgy szét van trancsirozva, aprózva, amit nem értek meg, hogy miért kell igy csinálni. Ugyanakkor az a probléma, hogy a tervezéssel, a beruházási programokkal baj van, a rendezési terveket módosítani kell. Évekig aludtak ezen, gyakorlatilag nem csináltak semmit. * ■ ' • ff .ff- i < ’.ffjt VJ-:í$£*3£$í,'' í Szeretném azt is megkérdenpi, hogy a Pók utcát, nem akarok részleteibe belemenni, miért csak 1982-es befejezéssel készítik elő. Arra is volt egy határozatunk, állási IÁI m líra- 41 i