1979. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

218

I'.

..... -1 :m- 21 A gyermekekben kialakul egy tanulási undor az elméleti tantárgyak iránt, ami nagyobb mértékben fékezi az eredményességet, mint ahogy az a gyermekek képességeiből e- f gyébként adódnék. Többre lennének képesek, de valahogy sikké

vált az,hogy aki ügyes kezű ember, nagyszerű szakmunkás, annak nem kell a történelem, a magyar, hiszen sok "öreg szaki" szintén nem tud történelmet. Vannak itt ilyen problémák is. Mindenesetre azt mondhatnám - bár nem merült fel itt lényeges problémaként -, hogy a közismereti tárgyak követelményei nem irreálisan nagyok. Egy középfokú iskolatípusban elképzelhetőnek kellene tartanunk ezeket a teljesitmé- nyeket.

A 12. oldalon szó van a kisegitő iskolákról, a különböző fogyatékosságú gyermekek társadalmi rehabilitációs lehetőségeivel kapcsolatos gondokról. Magunk is nagy gond)

nak és igen jelentős, igen humánus feladatnak tartjuk ezek# nek a gyerekeknek a társadalmi rehabilitációját, a hasznos munkába való bekapcsolását. Humánus feladat, de csak humáti

nusan és a realitások jegyében lehet megoldani, álhumánus megoldásokat - bár formálisan azok jól mutatnak - nem kellene keresni.

v Irreális feladat, hogy ezek a gyerekek szert

« tegyenek valóságos nyolcosztályos végzettségre. Én személy

tó szerint azon a véleményen vagyok, hogy a gyógypedagógiai

végzettségen túlmenően talán nem is kellene erőszakolni, mert az úgyis csak egy formális nyolcosztályos végzettsé• get jelent, ami kegyetlen kint okoz ezeknek a gyerekeknek.

Nem lehet reális megoldásnak tekinteni a szakmunkásképzésbe való bekapcsolást. Nyiltan meg kell mondaiL 7 1 1

I * — — j