1979. május 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

105

A másik dolog, amit kérdeztem a Lakás­ügyi Főosztállyal kapcsolátban, az azzal függ össze és nem S került szóba, hogy amikor ezek a lakások megépülnek ugyan­az a lakáskiutalási rend vonatkozik-e rájuk,mint az álta­lános lakáselosztásra. A V.B-nek kell jóváhagyni? £z olyan feltételt is magában hord, hogy a kádernek lakásigénylő­ként kell szerepelnie abban a kerületben ós amikor itt a jogszabályi módosításról beszélünk, javasolom, hogy a tető- térbeépitési konstrukciónál lakásügyi jogszabályainkat is tekintsük át.' « A jogszabálymédositáshoz annyit, hogy ezt a jogszabályt 1962 óta háromszor-nógyszer módosítot­tuk és a módosítások során egyre bonyolultabbá vált. Csak arra tudok gondolni, hogy a továbbiakban a jogszabályijaz itt elhangzottak ós a további munkálatok során meg kelle- ne alkotni és nem módosítani. Úgy van, ahogy Dávid elvtárs mondta, nagyon nagy jogásznak és épitészembernek kell lenni aki annak,HBg#: abban ki tudja ismerni magát. A bonyolítás so- ‘ rán derülnek ki olyan megkötések, amelyekkel az elején nem tudtak számolni, C. s e h i k Ferencné: Teljesen egyet­értek azzal, hogy ezen a területen a holtpontról kimozdít­suk a témát, azzal is, hogy vannak még a városban jelentős lehetőségek a lalcás termelés területén, de hogy mekkora azt , az fogja megmondani igazán, amikor a felmérés és ennek gaz­daságossági kimunkálása megtörténik. Akkor tudjuk meg, de biztos, nem vitás, hogy a fővárosban ezen a területen nyer­hetünk lakást. Az is igaz, tulajdonképpen a statisztika is ti P i L. _J- 30/a -

Next

/
Oldalképek
Tartalom