1979. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
22
- 10 Fontosnak Ítéli meg a körültekintő, gondos politikai előkészítést, és célszerűnek tartaná, hogy a kerUleti testületi szerv-- vök’ is megismerjék az előterjesztést, MunkaUgyl Minisztériumi Egyetért az étcsoportoBitáBokkal, mivel ,• azok a nem Iskolai tanmUhely-igényes szakmákban történtek, fa A 27-es és a 28-as Ipari Szakmunkásképző Intézeteket összevontan a XI.kerUlet Beregszászi utón épUlő uj szakmunkásképző intézetben kéri elhelyezni a tanműhely i gény miatt. / A Bereg- szésziuti Szakmunkásképző Intézet mUszaki átadáséval a 27-es és a 28-as Intézetek áthelyezése terveink szerint is ide történik./ Belkereskedelmi Minisztériumi Egyetért az étcsoportositéssal, A változásokra vonatkozó lényeges részletekről - lebonyolítás módja, időpontja - a továbbiakban még tájékoztatást kér. Egészségügyi Minisztériumi Az előterjesztés tervezettel egyetért. Meggondolásra javasolja az Egészségügyi Szakközépiskola területi elhelyezését. A Művelődésügyi Főosztály megítélése szerint a középiskolás korúak' nagyobb távolságra utazhatnak, mint az á ltalános iskolások. Az intézményi átcsoportosításoknál az egész elgondolásunk alapja k ez volt. Országos Tervhivatal} A programjavaslattal egyetért, mivel ele- ‘get tesz annak az alapvető követelménynek, hogy az ellátóképesség társadalompolitikai céljainkkal összehangolt javitása a kihasználás hatékonyságát javitó szervezési intézkedésekkel, pótlással, bővítéssel és uj iskola é pitéssel együttesen történik, A további megalapozó munkát a VI. ötéves tervidőszakra rendelkezésre álló - az általános iókolai ellátásra koncentrált - anyagi - mUszaki források figyelembevételével kell folytatni. ■ /fe L— - J —,——" ii "©BMpÜS