1979. február 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
126
T—- 16 i a budapesti szemétégető-mű épitése, ezért ennék Gyorsítására a Főigazgatóság több intézkedést tett. A Budapesti Nagy Sportcsarnok építésével párhuzamosan o Sportcsarnok kornyékén közmű- és utkorszc - rüsitési munkálatokra került sor. A Közlekedési Főigazgatóság jelenti, hogy a határosat végrehajtása érdekében az Észak-Déli METRÓ II/B. szakasz 1930-as-üzembohelyezósóhez a szükséges intézkedéseket megtette, A Dól-Buda - Rákospalota ós az Észak-Dóli vonal további szakaszainak megvalósítására vonatkozó javaslatait a Főigazgatóság 1979-bon az Állami Tcrvbisott3ag ölő terjeszti. Az Egészségügyi Főosztály jolc-nti, hogy az ágazat legnagyobb beruházásaként folyamatban lévő Délpesti Kórház ópitesét rendszeresen figyelőmnél kiséri, az illetékes tanácselnök-helyettes vezetésével - negyedévenként - az összes érdekelt részvételével koordinációs megbeszélést tartanak. Az érdekeltek feladata a felmerülő problémák megoldása, a szocialista szerződősben rögzitott határidők tartása, annak érdekében, hogy a Kórház üzembehelye- zése 1980. III, negyedévében biztosítható legyen. A Kereskedelmi Főosztály jelenti, hogy a lnkáscél- csoporto3 kapcsolódó kereskedelmi létesítmények lakás-arányos teljesítése érdekében az építkezések kezdősót, készültségi szintjét szükség szerint, de legalább havonként egyezteti,' s ahol szükséges, operatív beavatkozással is törekszik a laknsarfvnyos teljesítés biztosítására. A kereskedelmi vállalatokat célfeladat kitűzésével ( ösztönzik' az üzletek gyors megnyitására. Fokozott figyelemmel kíséri a Főosztály a nagy alapterületű létesítményei: kivitelezését is. t U —--------— ■ ■ fi -fi- '