1979. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
388
rendelet kedvező irányú szemléletformáló hatása is érvényesült. A tanácsrendelet fővárosi tapasztalatait 1978-ban megvizsgálta a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság. A kialakult gyakorlatot és a rendelet végrehajtását a FNEB megfelelőnek Ítélte. Javaslatában az ellnőrzések számának további emelésére, a szabálysértési eljárások gyakoribb alkalmazására hivta fel a figyelmet. Az Állami Tervbizottság is áttekintette a munkaerőközvetités rendszerének országos tapasztalatait. A végrehajtásra tett tanácsi intézkedéseket tudomásulvette, a szabályozást továbbra is indokoltnak és szükségesnek tartotta. A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta é3 a fővárosi munkáltatóknak a munkaerőközvetités alapjául szolgáló fontossági sorrendjét megállapította.- a III. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága tevékenységéről szóló beszámolót. A III. kerület a főváros harmadik legnagyobb kerülete, mely az elmúlt évtized alatt dinamikusan fejlődött. A gyorsütemü lakásépítés eredményeként - a rekonitrukció kezdete óta - kb. 70 ezer állampolgár költözött a kerületben épült uj lakásokba és a Békásmegyeri lakótelep épitésével a lakosság száma állandóan növekszik. A beszámoló részletesen foglalkozik a VB irányitó, szervező és ellenőrző tevékenységével, a VB és a nem tanácsi szerviek kap- [ csőlátóval, az ágazati irányitó tevékenységgel, a tisztségviselők munkájával, a hivatali apparátus munkájának személyi és tárgyi feltételeivel, majd meghatározza a legnagyobb figyelmet igénylő soronkövetkező feladatokat. A Szervezési Főosztály kiegészítő jelentésében megállapította, hogy a III. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága eredményes munkát végzett a megnövekedett kerületi feladatok ellátása érdekében. A Végrehajtó Bizottság és a tisztségviselők szervezetM Lz ~L\- 23 -