1979. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
218
I | telenül sikeres akciókat / tegyük rendszeres és folyamatos testedzéssé, tehát ne szűküljenek le esetenkénti, alkalmankénti akciókra. Bevezetőben szerettem volna hangsúlyt adni annak, hogy mindezeket sokra értékeljük, de a folyamatosság lényegében azt jelentené, hogy akár az ifjúság, akár a felnőttek kor/osztályaiban mindazokat, akik ezt a munkát folyamatosan végeznék és igy hozzákötődnének a sportmozgalomhoz, később mint a sport má3 ) vonatkozásainál: segitői és aktivistái is felhasználhatnánk. Buda elvtárs említette is, hogy milyen nagy jelentősége volna annak, hogy a sporthoz erősen kötődő embereket igy, mint a sport más vonatkozásainak segítőit és aktivistáit is felhasználhatnánk. Ebben a vonatkozásban sem lényegtelen ennek/ a folyamatnak a megemlítése. Ez vplna az egyik. A másik pedig, hogy a versenysport fejlesztésével kapcsolatos feladátok megvalósításáért, az eddiginél is többet kell tenni. A már említett tömegalapok szélesítése mellett szervezetteb» i bé, magasabb követelményeket támasztó és magasabb teljesitményeI két biztositó közösségekké kell tenni a szakosztályokat, a bennük folyó eredményesebb munka érdekében az egyesületi elnökségeket, sőt a sportág/i szakszövetségeket is. Különösen a kiemelt sportágak szövetségeit és azok legfontosabb bizottságait. Itt bizony jócskán vannak tennivalóink. Bizottságunk több esetben tárgyalt olyan szövetségi előterjesztéseket, amelyek szerint még olyan fontos bizottságok is jelentősen hiányosak és sokszor alkotó képtelenek voltak, mint az edző, illetőleg az ifjúsági és * utánpótlási bizottságok. Pedig nagyon lényeges bizottságok abban a vonatkozásban, hogy mind a tömegalapok, mindpedig a minőségi ' szinvonal előbbre jusson. J/l __________________ j.....|- 32 -