1979. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
191
Nagy hangsúlyt adtak az 5# oldalon leírtaknak. Ezek az én ismereteim szerint csak féligazságokat tartalmaznak, Tudja-e Kapcsosné elvtársnő, hogy a norma szerint hány négyzetméter jár az államigazgatási területen a dolgozóknak, Hány négyzetméter esik most az apparátus dolgozóira, nem számítva bele az éttermi részeket? Panaszképpen irják a 8, oldal elején: "Nem ritka, hogy a számunkra feladatot adó ügyirat keletkezése és megérkezése között kétszer annyi idő telik el, mint amennyi a feladat végrehajtására fordítható." Melyik főosztályokon fordul ez elő? Szóltak-e e- zeknek a főosztályoknak? Ez természetesen nem fordulhat elő nagy.on sürün, mert nagyon sürün nem adnak ki feladatot, Min~ denesetre jó lenne tudni, hogy melyik főosztály ez. Nem világos előttem a hivatal szerepe, közreműködése a tömegsportban. Azt mondják, sikerült százezreket megmozgatni. Mi a hivatal szerepe abban, hogy ilyen óriási k mozgósítások történtek a fővárosban? Ezt a hivatal szervezi vagy valaki más? Mit szervez a hivatal? Nem inkább a KISZ I működik ebben közre? Nem annak van inkább szerepe például az "edzett ifjúságért" mozgalomban, ahol azt mondjuk, hogy 150 OOO-en teljesítették a követelményeket? Kapcsos Lajosné: Az első kérdés a [ hivatalvezetői munkával kapcsolatban hangzott el, Elégsé- ges-e a havonta egyszer tartott értekezlet? A munkatervben foglalt írásos napirendi pontokat megtárgyaló, havonta egyszer megtartott hivatalvezetői értekezleteket elégségesnek ' J A/f ii-------------------jj álMflkJI- 6 i