1979. január 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

313

\r ... I Korlátozott loho tőségek miatt nem gondolhatunk azoknak a cscrélc­I nők szélesítésére, akik - bár megfelelő felszercltségü és szo­V baszámu lakásuk van - egyéni igényeiket jobban szolgáló zöldöve­I zeti, vagy más szempontból egyedi elbírálást jelentő cserét kér­I nek, I Az említettek mellett a jövőben még fokozottabb mértékben vizsgáié* I ni kell és a döntésnél szempont is legyen, hogy aki lakása helyett I másik lakás kiutalását kéri, milyen állapotú lakásban lakik, ele­| get tett-e azoknak a kötclczettségeknejc, amelyet a lakás karban­1 tartásával, állagának megóvásával, tisztántartásával kapcsolat­I bán jogszabály ir elő, vagy mint emberi magatartást a társadalom is joggal elvár. Aki a fentieknek nem tett eleget azt az U0 lakás- kiutalásból ki kell zárni. Az említett szempontokat a tanácsi szerveknek, valamint a lakás­ügyi társadalmi bizottságoknak a jövőben móg fokozottabb módon figyelembe kell venni a helyszíni eljárások alkalmával, a név­jegyzék összeállítása és végrehajtása során. o,/ Az idősebb házaspárok, egyedülállónk gyakran nagyobb, 2-3 szobás lakásban laknak, A nagyobb lakást sokan hajlandóklciscbb lakásért átadni, ha gondozásuk, ellátásuk biztosítva lenne, A nyugdijas házak létesítésével két lakás,gazdálkodási cél való­sítható meg: egyrészt az 1 szobás lakásokat zömében nyugdíjas házi lakásként megvalósítva növelhető a többszobás lakások át- lagalapterülete, másrészt a nyugdíjas házba költözők, vagyis az oddig 2-3 szobás lakásban élő házaspárok, vagy egyedülnaradottak elhagyott lakása, erre létszámánál is jogosultabb család részére előnyösen felhasználhotő, n. Javaslatok a lakások forgalmát szabályozó rendelkezések felülvizsgá­latára Az előzőekben előterjesztett javaslataink a hatályos lakásbérleti jogszabályok keretei között megvalósítható^* Végrehajtása. tovább nö­veli az apparátus terhét, abból kiindulva, hogy egy lakással több , csalaö lépcsőzetes igénykielégitése annyival több munkát igényel, mint ahány lépcső közbeiktatása lehetséges. x-j | vS 1 _J

Next

/
Oldalképek
Tartalom