1979. január 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

310

- 3 ­A jelenlegi jogi szabályozás azonban a lakásigény mérté­kéhez kizárólag a lakás kiutalása időpontjára vonatkozóan i$ ölő normát. Mindezek hatásaként állt elő az a holyzet, hogy miközben az 1 3zobás lakások mintegy 40 %-a zsúfolt, vagy túl­zsúfolt, a 3 szobás lakások köz#l azonos arányban nőm kihasz­náltak. A jelenlegi helyzetben a lakásgazdálkodás számára az épülő, valamint az óv során megüresedő lakások képezik azt a lakásalapot, Boclyből - a közérdekű elhelyezési /szanálási/ feladatok mellett - a lakáskiutalási névjegyzékben jóváhagyott családok részére lakásellátást tudnak biztositani. k 2./ A csereigények fokozottabb kielégítésére vonatkozó javaslatok A lépcsőzetes lakáskiutalási rendszer szélesítése lakásgazdálko­dási érdek, ugyanakkor megvalósítása - a jelenlegi lakáshelyzet­ben - a következő kérdésekben állásfoglalást igényel: a./ A lépcsőzetes lakáskiutalások arányának növelése gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az épülő uj, valamint megüresedett laká­sok kiutalása /cserék/ után felszabaduló, tehát újra elosztha­tó lakások szobaszáma, valamint felszereltsége az "első lép­csőként" kiutalt lakásokhoz viszonyítva kedvezőtlenebb össze­tételű lesz. Azoknak tehát, akiknek nincs önálló lakása /csa­ládtagként, albérlőként stb. laknak/ a lakásügyi hatóságok c3alc kisebb és felszereltségében alacsonyabb színvonalú lakást utal- ! hatnak ki, A főváros lakásállományának jelertós része ina még nem t komfortos, annak ellenére, hogy a szanálások és a lakásépíté­sek jelentősen javították a többszobás és jobb felszerelteé- gü lakásaink arányát, A jelenlegi lakásholyzotben nem mond­hatunk le a gyengébb felszoroltségü lakásokról, mivel átme­netileg, vagy tartósan sok kisebb létszámú család számára önálló otthont jelent. Lakásgazdálkodási szempontból indokolt igény, hogy azok akiknek nincs önálló lakásuk, első lépcsőként kisebb és felszereltségéber. is alacsonyabb színvonalú, ugyanakkor ke­vesebb anyagi terhet jelentő tanácsi bérlakáshoz jussanak. Különösen indokolt ez a fiatal házasoknál, akik számára a szerényebb otthon a családalapítás lehetőségét teremti meg, I 0/0 ' . L— dl " ~ ~ ^------------------' ~——W

Next

/
Oldalképek
Tartalom