1978. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
79
3.sz. melléklet A szakigazgatási szervek vezetőihez 1977. IV. negyedévében és 1978. I. félévében intézett .jellemzőbb szignalizáciék okai:- Lakásügyi területen szignalizálni kellett, mert egyes ügyekben a lakásügyi hatóság hatáskor hiányában hozott /bejelentkezés megszüntetése iránti/ határozatokat, továbbá fel kellett hivni a figyelmet szanálási ügyekben a bontást elrendelő vagy a kisajátitási határosat hiánya miatt. Jeleztük ast is, hogy egyes határozat nyomtatványokon téves jogszabályi hivatkozás volt.- Iparügyben jelezni kellett, hogy az ipari és elhelyező hatóság kellő együttműködésének hiánya /iparjogosítvány megadása és ahhoz helyiség kiutalása ügyében/ jogszabálysértéshez, az egymásnak ellentmondó indolcolásu határozatok pedig a tanácsi szervek munkájának lejáratásához vezethetnek.- Kereskedelmi ügyekben fel kellett hivni a figyelmet arra, hogy több esetben a kereskedői iparjogositvány visszavonásánál téves jogszabályra hivatkoztak.- Szabálysértési eljárás során tapasztaltunk olyan körülményeket, melyek gyámhatósági vizsgálatot és esetleges családvédelmi intézkedést igényeltek. A gyámhatóság a figyelemfelhívásra a szükséges intézkedéseket megtette.- Az építésügyi ágazatban jelezni kellett ügyiratkezelési szabálysertések /pontatlan kiadói utasitás, tértivevény nélküli szabálytalan postázás, az érdekeltek értesítésének elmaradása/ miatt, továbbá vb titkári határozat késedelmes kézbesítése és végrehajtásának hiánya, valamint téves jogszabályi hivatkozás, elavult formanyomtatvány használata miatt.- Lakásügyben tapasztaltuk, hogy ügyvéd hivatásu állampolgár saját ügyében lakásszanálás során a jogszabályok kijátszásával és a lakásügyi hatóság megtévesztésével próbált jogtalan előnyhöz jutni. A lakosság körében visszatetszést kelt, ha valaki foglalkozási ismereteivel visszaélve, ügyeskedéssel próbál másokkal szemben előnyt szerezni. A közéleti tisztaság védelme érdekében az esetre felhívtuk a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének figyelmét. A jelzésre a Kamara fegyelmi eljárást folytatott le és elmarasztalóan döntött. J ' T# — ' ® m ! — ___________________________________